Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!

Csaknem minden nap bővülő tartalommal, rádiós és filmes anyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR ÚJ FÓRUMÁBAN!!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA - A világot irányító elmeuralmi Echelon-Rendszer világszintű leleplezésén keresztül a Világrendszer "összeomlását" és újraformálását közvetlenül előidéző médium.

   

Szaniszló Ferenc Táncsics-díja - Effata, ELI! (Molnár F. Árpád)

 

 

 

 

 

2013-03-19.
Cikk: Molnár F. Árpád "ELI" (Halálos fenyegetésekkel üldözött és BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Emberjogvédő, Roma Jogvédő, minden magyar idők legtöbb, az állami pszichiátriai bűnözést leleplező Dokumentumfilmjének Rendezője, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és aki általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.)

(Világszerte postázva - mint mindig - Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől és Ilan Mor izraeli nagykövettől kezdve Budapest összes rendőrkapitányságán át a magyar és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatok sokaságáig, az FBI és más nemzetközi nyomozószerveknek, számos külföldi diplomáciai követségnek, több tucat magyar országgyűlési képviselőnek, Orbán Viktor és más miniszterelnökök címeire, belföldi és külföldi médiumokig és kormányszervekig, a legnagyobb magyar médiumoktól a vezető külföldi médiumok sokaságáig bezárólag stb.)


ELI Effata-ja; Drábik János és a világutazó Echelon-Tanú

Az elmeprogramozásról magyarul elsőként - és azóta is egyedül - Drábik János írt könyvet 2003-ban, ami 2004-ben kiadásra is került. Eztán szépen visszahúzódott a globális pénzügyi háttér elemzésébe, és gazdasági szakemberként minden magyarok legnagyobb gazdasági és monetáris tényfeltárója lett. Ugyanakkor ez óriási visszalépés az Emberiség legfőbb bajának, az elmeirányító világuralom és annak eszközrendszere leleplezéséhez képest, hiszen a monetáris tőkét, a piacot, az államok határait, a háborúkat, a békét, az Emberiség tagjainak születését, életét és halálát - az Isten Predesztinációjának megfelelően - az Emberiséggel ellenséges Háttérhatalom irányítja, ahogyan ez a Bibliában pokoli részletességgel Megprófétálásra is került. Drábik János "Tudatmódosítás" című könyvét és 2003-as, videóra rögzített előadását elfelejtették. Miután az Interneten elkezdtem feltárni a Háttérhatalom univerzális titkait, a Filmjeimben alkalmazott, addig minden kívülálló számára értelmezhetetlen titkos kódokból és jelképekből egy igen híres német-magyar-cigány származású Echelon-Tanú rájött, hogy Keresztyénként én is közvetlenül, belülről, Interaktívként Tudom a Valóságot. Ez az illető személyesen megkeresett, és hozta magával Drábik János könyvét. Addig még csak nem is hallottam Drábik létezéséről sem, és fogalmam sem volt arról, hogy amiket én a Közvetlen Forrásból, az Istenben Kaptam, arról valaha bárki már írni merészelt a Föld bolygón! Azt hittem, minden ezzel kapcsolatos dolog még abszolút titok! Most viszont Drábik könyvébe bárhol olvastam bele, mindenhol ugyanazokat a kifejezéseket és ismereteket láttam kinyomtatva, amikről én a Közvetlen Forrásból, a Legfőbb Hatalomtól szereztem a Tudomást!

Bár a könyvet - egy Erő Tette így - sem akkor, sem azóta nem olvastam el, a beszámolók és a látottak alapján úgy döntöttem, fegyverként fogom alkalmazni a totális tudatlanságba vetett magyarság és ezzel a világ felébresztésének Isteni Projectjében. Ezért a 2003-as Drábik előadást mindenhová feltöltöttem, és mindenfelé - levelek ezreivel, filmjeim tömegeivel - terjeszteni kezdtem. Annak ellenére, hogy a könyvben megfogalmazottak számos vonatkozásban kezdetleges világképről tanúskodnak, messze érdemesnek találtatott arra, hogy a korszakváltás egyik fontos köve legyen; így lett Drábik János "Tudatmódosítás" könyve mára szállóige.

Tehát én a Közvetlen Forrásból - azaz nem emberektől, könyvekből etc. - szereztem a nagy betűs Tudomást és a Tudást az Isten, a Háttérhatalom és a világot irányító Elmeuralom Létezéséről, valamint a Megprófétált Háttérhatalom által bevetett katonai és sokkal-sokkal több, mint katonai technológiákról, továbbá a nem publikus fizika és a kvantumfizika bevetett módszereiről, és kezdtem az Isten Által Előre, Eleve Eldöntött Tényfeltárásokba, következetesen emiatt létrehozva a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIÁT, amely Előre Bejelentve lett minden magyarok Legüldözöttebb és Legbetiltottabb, továbbá Legtitkoltabb Médiája, amikről szintén Tudjuk és Előre Bejelentettem, hogy ez a titkolózási és üldözési kísérletezés eleve reménytelen, és elvezet a teljes csődhöz. Én rendeztem minden magyarok Első elmetechnológiai Leleplező Filmjeit, és azóta is én rendezem alighanem a világ Legtényfeltáróbb és a Legtöbbet Feltáró HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeit. Ha bárki rákeres a Világhálón, aligha talál hasonlóan beszédes, ráadásul hasonló minőségű Leleplezésekre és Dokumentumfilmes Tényfeltárásokra, amik ráadásul rekordalacsony költségvetésből (a villanyszámlával, a számítógép- és kamerakopással együtt is maximum csupán 1-2 euro) és pillanatok alatt elkészülnek. Tetszik vagy sem, a világot meg fogjuk változtatni.

És Szaniszló Ferenc elkezdte: Az időjárás-szabályozás és az emberprogramozás létezik

Szaniszló Ferencet közvetlenül serkentettem arra - így főleg az Interneten keresztül -, hogy kezdjen el beszélni a világot behálózó nagy titokról, az elmeprogramozás és a globális és lokális időjárás-szabályozás világuralmáról. Kevés újságírót kerestem ezzel, és azért választottam a nagyon kevés tehetségesek egyikének Szaniszlót, mert a kapott ismeretek szerint olyan adottságokkal (bátorság, értelem stb.) rendelkezett, amik képessé tehették arra, hogy elkezdjen beszélni azokról, amiket tud.

Ez meg is történt, ahogyan terveztem.

Megjegyzem: a kevés keresett személyek között volt a legutóbb megint cigányozási botrányba zuhant Bayer Zsolt is, aki a neki írt levelem hatására azonnal meg is próbálkozott, hogy élő műsorban előhozakodjon a Valósággal is a rengeteg pótcselekvés helyett, de olyan iszonyatosan primitív környezet és ostobaság vette körül, hogy szalmaláng természetű próbálkozását gyorsan visszaváltotta Fideszes és orbáni pártpropagandára. Sajnálatos, hogy a tehetségek Orbán Viktor országlásában ez idáig a Párt elvárásainak megfelelve belesüppedtek a napi kommunistázásba, cigányozásba és zsidózásba, akik az Emberiség népeivel együtt csak termékei annak a Háttérhatalomnak, amiről Szaniszló Ferenc és Bayer Zsolt is tudtak már azelőtt, hogy szegény lakosság tudomást szerezhetett volna róla.

Kereshettem volna az Emberiség hátralevő sorsában kulcsfontosságú tényfeltárások érdekében az egyébként sok tekintetben kiváló újságíró Bolgár Györgyöt vagy további, a Táncsics-díjat megkapott médiaszemélyt, de az az igazság, hogy esélye sem mutatkozott annak, hogy a leghalványabb módon alkalmasak lehettek volna a világ sorsát az igazság irányába sodró legegyszerűbb civilizációs, katonai vagy Superior, pláne az Istenhatalmi műveleteknek.

A politikai és médiaelit mindig tudta...

A politikai és médiaelit mindig tudott az emberprogramozó és kontroller világuralomról. Nyilvános leleplezéseimbe még bele sem kezdtem, amikor már nyíltan beszéltek velem a totális kontrollról olyanok, akik tudták, hogy én is tudom, belülről... Így pl. Torgyán József, az első Orbán-kormány földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere, Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárító, Kőrösi Imre, az MDF országgyűlési képviselője, aztán leleplezéseim kezdeti szakaszában például Szeszák Gyula, Hajdú-Bihar megye egykori főügyésze, aki talán minden idők legnagyobb ügyészévé vált, amikor az állami olajmaffia egyik 66 szerelvényből álló olajvonatát megbuktatta, továbbá sok egyéb mellett a Szuperior hatalmakkal interaktív Szász Lóránt (Zas Lóránt), aki amerikai űrszonda-fejlesztő volt, valamint HAARP-tanácsadó és mások.

Azóta - a Kapott Terveimnek megfelelően - mára annyira elterjedtek a Superior hatalmak és az Isten Létezésének ismeretei, hogy már régóta szokványos, hogy amikor különböző rendezvényeken járok, ahol az úgynevezett fősodratú média vagy magasabban kvalifikált politikusok, rendőri vezetők vagy befolyásos értelmiségiek jelennek meg, amint elhangzik pl. a vonat szó, fölöttébb sokat mondóan fordulnak felém a tekintetek, akikkel egyébként soha életemben nem beszéltem. Nívósabb körökben a titkos ismeretek már annyira elterjedtek, amennyire kénytelen lesz megtanulni a világ, hogy például a Jelenések Könyve 11. Fejezetének két fekete prófétája ellen sem létezik semmilyen D-Notice (azaz központilag rendelt médiacsend), ami a katasztrófák elhárítására alkalmas lenne. Sőt, minél több az ellenállás, annál több szellemi és mentális leépülés, annál több rák és szívinfarktus, annál több tömegkatasztrófa, földrengés és - mint Sendai által - atomcsapás kalkulálható.

Miért kapta a Táncsics-díjat? Orbán, aki mindent visz?

Nos: Szaniszló Ferenc aligha kapta amiatt a Táncsics-díjat, mert a Bibliában a Jézus Krisztus által 2000 évvel ezelőtt részletesen leleplezett elmeprogramozás visszatérő emlegetője és leleplezője lett, hanem sokkal inkább amiatt, amiért a Kárpátia nevű együttes egyik embere is, nevezetesen, hogy bizonyára eleget cigányozott és zsidózott ahhoz, hogy Táncsics-díjban részesüljön. Ugyanakkor legyen ez fenyegetés, hogy kalkulálandó az is, hogy Orbán Viktor hamarosan rátérhet a világot irányító elmeprogramozás és időjárás-szabályozás leleplezésére is, és akkor Izrael, az USA, valamint a magyar ellenzék már áshatja is tovább a maga sírját, mert ezzel akkora előnyre tenne szert hozzájuk képest, aminek soha az életben a nyomukba sem léphetnek! Mi kőkeményen antifasiszták vagyunk, de egyértelmű, hogy az Emberiség jelenlegi életminőségét tekintve és az Emberiség történelmének most következő záró szakaszában nincsen meghatározóbb az elmeprogramozásnál és a globális időjárás-szabályozásnál. Ezeknél fontosabb csak az ezekből is levezetett és bizonyított Isten Létezésének, valamint a Biblia hitelességének a ténye! A világ csakhamar arra eszmélhet, hogy Orbán úgy söpri le Izrael, az USA és a világ hitelességét, de akár ereje jelentős részét is, mint egy direkt erre tervezett, látomássorozatbeli kísérő hurrikán.

Izrael és USA - Nyilvánosság az ellenségnek

Az is feltűnő, amekkora világbotrányt és egységes, vezényszóra diffúzált interkontinentális hírverést kreáltak Szaniszló Ferenc Táncsics-díja körül. Ugyanezt láthattuk, amikor a néhány fős surrókból álló, erőtlen Magyar Gárda megalakult. Akkor az amerikai Szenátustól az izraeli Knesszetig akkora világsajtót kapott a Magyar Gárda is, hogy azonnal hatalmas méretűvé duzzadt, és felerősödött a magyarországi szélsőjobboldal, valamint annak addig legfőbb pártja, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, és be is juttatták őket szépen a Parlamentbe! Szaniszló Ferencből pedig világsztárt akarnak formálni? Nem tételezem fel a világ legerősebb, helyhez is köthető titkosszolgálatairól - amilyen a CIA és a Moszad -, hogy annyira amatőrök, dilettánsak és ostobák, hogy ennyire nem ismerik a titkosszolgálati egyszeregyet: hogy amit meg akarok fosztani a hatalomtól, azt elhallgatom, hátha akkor sikerül, aminek viszont hatalmat akarok, azt vagy szövetségesként, vagy ellenségként, de a világsajtóba dobom! Ha Izrael és az USA ennyire ostoba volna, hogy még ennyit sem tud, akkor Izraelt sosem tudták volna létrehozni az ellenséges környezetben, Palesztina kellős közepén, ellenséges arabok millióival körülvéve, az USA pedig nem lehetne a világ legnagyobb politikai, gazdasági, tudományos és katonai hatalma! Azt gondolom, hogy szándékosan duzzasztották fel a Magyar Gárdát is, szándékosan erősítették meg a szélsőjobboldalt, és azért titkolták el a mi tevékenységünket, mert az viszont - és a lényeg, hogy az Isten mentén - a szélsőjobboldali terjeszkedéssel szemben áll, ráadásul nem a Sátánt, hanem a zsidóság és az Emberiség Istenét, a JAHVÉT nem csak képviseli, de ráadásul Bizonyítja is, annyira, amire nem volt példa a Jézus Krisztus földi színre lépése és az ókori próféták óta! A zsidóság akkoriban is rendszeresen üldözte a JAHVE prófétáit, és rendszeresen meg is lett az eredménye: Izraelnek gyakran szörnyű árat kellett fizetnie a Teremtő üldözéséért, hol háborúkkal, hol járványokkal, ráadásul rendre olyan módon, amiknek bekövetkeztével egyszerűen nem is számolhattak!

Malakiás püspök jövendölései, Ferenc pápa és a világ pusztulása

Nagyon téved Benjamin Netanjahu izraeli elnök vagy Tamir Pardo Moszad-főnök, ha azt hiszik, hogy ezúttal mégis kicselezhetik és eltiporhatják az Örökkévaló Törekvéseit! Maximum annyit fognak elérni, hogy helyettük megint Malakiás püspök középkori jóslata vagy jövendölése válik valóra, aki megjövendölte a pápákat az elsőtől az utolsóig. A malakiási jövendölések szerint a most megválasztott pápa - aki a Ferenc nevet vette fel - lenne talán az utolsó pápa, akit képletesen az "a római Péter"-nek nevezett egy erő Malakiás püspök által. Mint tudjuk, Péter volt a Krisztus első apostola, aki megkapta a Mennyek és a Poklok kulcsait. Ha ezt Ferenc pápára jelképesen vesszük, akkor lehetséges, hogy most, hogy a Bibliában Megprófétált elmetechnológiai, a homlokra pecsétet sütött globális világhatalom eltitkolása tovább már nem tartható, Ferenc pápa kénytelen lesz a Teremtő kiemelkedő kulcsapostolává előlépni, és akkor beteljesül a malakiási próféciák záró része is, mely valahogy úgy szól, hogy a római Péter (Petrus Romanus) után - idézve Malakiást - :

"A végső üldöztetés idején a Szent Római Egyházban Petrus Romanus fog uralkodni, aki nagy szenvedések között fogja táplálni a híveket. Eztán a hét domb városát elpusztítják és a rettegett bíró megítéli a népét. Vége."

A hét dombra/hegyre épült város (amit a Jelenések Könyve a titokzatos Nagy Szajha központi városaként deklarál) Róma. Róma az, amelyik ténylegesen hét dombra épült. Most nem kitérve arra, hogy XVI. Benedek pápa nem halt meg, hanem lemondott, és ezért a következő pápa tényleg a következő-e, nem kitérve arra sem, hogy volt-e pápa, akit nem szabályosan választottak meg, ezért tényleg Ferenc pápa-e az utolsó, és nem kitérve az egyéb körülményekre, annyit megjegyeznék, hogy én annak idején a Malakiás-könyvben nem azt olvastam, ami az Interneten első keresésre előugrott, hanem azt, hogy a római Péter után "jön Róma, az örök város és a világ pusztulása".

Az összképet tekintve mindkét esetben szinte ugyanazok a következtetések adódnak. A 'világ pusztulása' kifejezés például jelentheti elsősorban az Emberiség rendszerének világi, tehát nem vallási alapú pusztulását is, vagyis azt, hogy íme, beköszöntött a globális vallásosság kora. A Nagy Szajha kiépülése szintén automatikusan adja a kötelezővé is tett vallási világuralmat. A hét dombra épült városon (azaz Rómán) trónoló Nagy Szajha bukása a Jelenések Könyvében is részletes Megprófétálásra került. Az elmetechnológiákból és a Jelenések Könyve ezt Megprófétáló kíméletlen részletessége miatt a világi ideológiák bukása egyértelműen nem csak bekövetkezik, de abszolút elkerülhetetlen! Az Emberiség - rövid időn belül - a Bibliában megprófétált vallási korba fog lépni.

Ferenc pápa nagyon fiatal. Ha nem történik semmi, kvázi elkerülhetetlen, hogy Ferenc pápa fogja betölteni az utolsó pápa funkcióját, mely a világi ideológiák összeomlásába vezet, és elkezdődik az Emberiség globális vallásosságának záró kora, amelyre a Biblia Próféciáinak megfelelően a hamis vallási világbirodalom bukása, majd a káosz közepette a Jézus Krisztus Kozmikus Parúziája, tehát a Visszatérése következik.

Azonban számolnunk kell a valódi Parúziának egy a Háttérhatalom által szimulált végrehajtásával, amire megalapozzák a kötelező Sátán-imádatot, és - ahogyan a Biblia Megprófétálta - megölik azokat, akik nem tanúsítanak iránta alázatot.

Szólt a Forrás, hogy Ratzinger lesz a pápa! És jöttek a titkosszolgálatok...

A Ferenc pápát megelőző pápa megválasztására - aki Joseph Ratzingerként a XVI. Benedek pápa nevet vette fel - 2004-ben került sor. Ezt nem onnan tudom, hogy emlékszem a dátumra, hanem abból, hogy én 2004. január 20-a vagy 21-e éjjelén következtettem rá arra, hogy az Isten nem csak Létezik, de minden Ő, tehát minden az Isten! Addig egész életemben radikális ateista voltam, tehát egyáltalán nem hittem az Isten létezésében! Akkor éjjel, miután logikai úton levezetve megértettem, hogy az Isten feltétlenül Létezik, sőt, minden Ő(!), amikor lefeküdtem, hogy aludjak, akkor törtek rám az első látomások is! Annyira meglepődtem a felém egyesével száguldó, összesen 6 darab tátott szájú lénytől, amiknek csak a feje látszott, és amik egyébként mind egy szálig bekapták az elmémet, hogy ahogyan egyesével felém száguldottak, elkezdtem forogni az ágyban, és összesen 360 fokos fordulatot tettem meg, hogy eltűnjenek, de hiába meresztgettem a szemem a plafonra és a párnára, bármire, a lények akkor is tökéletesen velem szemben, egy végtelen kis pontból, szabályos mérnöki precizitással közeledtek, mégpedig ugyanolyan sebességgel felém, és mind, egytől egyig - akkoriban is így mondtam ezt, nem tudtam, miért - "bekapták az elmémet".

Másnaptól kezdve már szó szerint az Isten után kezdtem el nyomozni, hiszen - mondtam - ha egyszer kiderült, hogy van Isten, akkor biztos, hogy számos nyomot és üzenetet hagyott az Emberiség különböző könyveiben és történéseiben. Ez idő tájt volt, hogy Bács-kiskun megye legnagyobb könyvtárában, a kecskeméti Katona József Könyvtár egyik számítógépe előtt ülve az Interneten néztem meg azt a listát, amely a választható pápák fényképét és eredeti nevét tartalmazta. Mint emlékezhetünk, Joseph Ratzingert eleve esélytelennek tartották, mivel túl idős volt. Amikor a láthatatlan Hatalom, a Forrás felé gondolatban feltettem a kérdést, ki lesz a következő pápa, és végigfutottam a fényképeket a nevekkel, Ratzingernél hirtelen belül, ott, ahol az emberek az energiaközpontról szoktak beszélni, egy talán egy másodpercig tartó, szó szerint megrázó és megdöbbentő folyamatos rezgést éreztem, mintha ott folyamatosan rázott volna az áram. Nem sokkolóan, de egyértelműen kellemetlenül, emellett mégis valamiféle superior tapasztalati kellemességgel is. Ez volt a válasz arra az általam feltett kérdésre, ki lesz a következő pápa.

Íme, ő lett. A pápa, aki 2013-ban 02.28-ára jelentette be lemondását. 02.28-ára.

Ahogy a belső rázás megtörtént, a csendes megyei könyvtárba - ahol a légy zümmögését hallani lehetett volna, mert mindenki csendben volt, és úgy is szokott lenni - belépett egy nagyon hangos beszédbe kezdő, a magyart törve beszélő, talán 60 éves férfi, aki széles mosollyal, azonnal a lényegre térve ezt zengedezte:

Ő osztrák, most itt van, Magyarországon, és nagyon jóban van a Nemzetbiztonsági Hivatal (az akkori titkosszolgálat) helyi vezetőjével vagy az egyik legfőbb vezetővel, és így a Nemzetbiztonsági Hivatal, meg úgy! A könyvtáros csitítgatta, hogy rendben van, de ne beszéljen ilyen hangosan, mert a könyvtárban nem lehet, és a szokatlanul energikus és feldobott férfit udvariasan kitessékelte a könyvtár ama terméből. Ne feledjük azt sem, hogy ez időben a "titkosszolgálat" kifejezés is tabunak számított, nemhogy beállítson valaki egy csendes megyei könyvtárba, és olyan hangosan, hogy zeng bele a fél emelet, a magyar titkosszolgálat megyei kirendeltségének egyik vagy legfőbb vezetőjével folytatott kiváló kapcsolatairól és protekciójáról szónokolt volna.

A kívülállók számára rémisztő következtetéseket most a Kedves Olvasókra bízom...

Ilan Mor izraeli nagykövet Szaniszló Ferenc Táncsics-díja ellen

Magyarország és a világ szándékos elfasizálási törekvéseire visszatérve: Ilan Mor izraeli nagykövet úr is csatlakozott azokhoz, akik Szaniszló Ferenc Táncsics-díja ellen nyíltan és részletesen felszólaltak. Nem gondolom, hogy Ilan Mor azért tette, hogy elősegítse Magyarországon - és ezzel világszerte, mert ez van - a szélsőjobboldal előre törését. Egyszerűen vagy utasítást kapott a Szaniszló elleni támadásra, vagy elvárást fogalmaztak meg ez irányban, vagy ezek nélkül vélte úgy, hogy bölcs dolog ebben az ügyben neki is részletesen megszólalni. Ugyanakkor Izrael és az USA vezetőiről nem tételezem fel, hogy nem voltak tisztában azzal, mekkora reklámot csinálnak a szélsőjobboldalnak és a cigányüldözéseknek, amik kapcsán úgy tesznek, mintha harcolnának ellene.

Megérdemelte Szaniszló a Táncsics-díjat?

A személyes álláspontom Szaniszló úr Táncsics-díjával kapcsolatban, hogy annak ellenére minden magyar idők egyik legnagyobb újságírója kapta ezt a díjat, hogy a politikai, despotikus elvárások miatt, valamint az utóbbi években a magyar társadalom rendkívül erőteljes frusztrációba helyezése okán ő is áldozatul esett azon tömegekben, akik az ország bajait nem akarják láthatatlan és konkrétan nem meghatározott szuperior hatalmakra vetni, hanem - az emberi ösztönökből is adódik, amiket csak betetőznek az egyedi programozások, hogy az emberek - konkrét helyeken látható, konkrét személyeket akarnak megnevezni a bajok okának, mert az embereknek kellenek bűnbakok! Hiába mondtam én mindig, hogy az elmeirányító világhatalom forrása nem Izrael, de még csak nem is az Egyesült Államok, hanem a Háttérhatalom, amely országhoz és nemzethez nem köthető, hiába mondta el ugyanezt Drábik János is, mégis: sokan azok közül is görcsösen, így például stimulált ösztöneik és indulataik mentén ragaszkodnak a tévében látható és hallható bűnbakokhoz, akik tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a Moszadot és a CIA-t, az NSA-t etc. ugyanaz a nemzetek felett álló titokzatos Nagy Babilon, ama Bibliai Háttérhatalom hozta létre, és zömében az is adja a titkosszolgálati vezetőknek és a világ vezetőinek a kijelentéseit, mely mindenkivel ellenséges és mindenki örök vesztét építő Háttérhatalom fölött már csak az Isten és annak angyalai állnak, akiket a mai korokban földönkívülieknek neveztek el, de ők mindig angyaloknak hívták magukat.

Az az igazság, hogy Szaniszló Ferenc minden cigányozás és zsidózás ellenére is hatalmas újságíró, és az Isten személyesen okolhatja Izrael és az USA vezetőit - de ismerve az Örökkévaló Isten Gyakorlatát -, okolhatja főleg Izrael vezetőit, hogy íme, Magyarországon is a szélsőjobboldal kap műholdas tévét és mikrofont, és beszél az Általa 2000 évvel ezelőtt a Bibliában Kijelentett elmeirányító globális világhatalomról, miközben Izrael D-Notice alatt üldözi azokat, akik viszont bűnbak népek keresése nélkül - és a világ népeit nem pótcselekvésekbe akarják fojtani, hanem - egyszerűen Elmondják az Isten Létezése és a Biblia Bizonyítékait. Ugyanakkor megint a Mindenható Gyakorlata több ezer esztendős ismeretéből adódik, hogy a Teremtő szándékosan is okozhatja, hogy Izrael ellenségeit pozícionálja, ama szokásos eljárásának megfelelően, amikor például Izrael vezetőinek bűnei miatt Izrael ellenségeit segítette és helyezte fenyegető, máskor elnyomó uralomra, aminek aztán Izrael elleni győztes háborúk lettek a következményei.

Konkrétan Szaniszló Ferencre visszatérve: természetes, hogy például a cigányság - enyhébb kifejezéssel - nem kedveli Szaniszlót, mert hogyan is kedvelhetné, amikor egységesen alsórendű népként kezeli le őket. Viszont Szaniszló Ferenc a programozott és ösztönkésztetésű pótcselekvések mellett ugyanakkor az Emberiség legfontosabb dolgaiban - mint az Emberiség életét és lelki örökkévalóságát meghatározó elmeprogramozások feltárása terén - olyan dolgokat tett, amiknek a többi Táncsics-díjazott a nyomába sem léphet! Botrányosnak tartom, és jó párszor mélyen megbotránkoztam azon, ahogyan Szaniszló Ferenc cigányozott, és mindig zavart, amiért a világ urává és minden bajok forrásává holmi két lábon járó, véges életű, nyomorult, a háttérhatalom által kiszolgáltatott bábokként programozott nagytőkéseket tett, valamint súlyos általánosítással a zsidóságot nevezte meg alattomos bűnbakként, holott a tőkét és a világ népeit is - az Isten Végzéseinek és Döntéseinek megfelelően - a Háttérhatalom irányítja és mozgatja. Viszont tudok disztingválni! Ezért szépen le tudom választani a programozott és szimulált embert a példaértékű tényfeltáróról, és elismerem Szaniszló Ferencnek korszakalkotó eredményeit, amelyek viszont nem az emberi, programozott ösztönökből és kontraproduktív, plántált gondolatokból, valamint - háttérhatalmi és emberprogramozási kifejezésekkel - szkriptekből és triggerekből származnak, hanem a realitásokra és a rettenetes valóságra támaszkodnak.

Befejezés

Az Isten igazi bölcsei pedig megismertetnek többek között arról, hogy ahogyan a Jézus Krisztus is az Emberiség minden népéhez hozta el a Teremtő Istentől a halhatatlanság és a Globális, Eleven Kozmosz Jó Hírét, úgy az ő prófétái is a Mindenhatóban fogják Áldani az Istent és azon vezetőket és népeket, akik az ellenséges vezetők és tömegek ellenében a Teremtő Isten Kozmikus Igazságát és az Emberiség elkerülhetetlen választási kényszerét hirdetik. A próféták megismertetnek arról, hogy nem a magyarokhoz, a szlovákokhoz, a románokhoz, az amerikaiakhoz stb. jönnek, hanem az Emberiséghez, hogy annak az Isten Által Eleve Kiválasztott Áldottait vezessék ki a globális társadalom feltétlen mélysötét hanyatlásának biztos vesztéből és az Emberiség kollektív, globális bukásából.


Írta: Molnár Ferenc Árpád (ELI).
2013.03.19., Budapest, Hungary.

Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://www.echelon8.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telefon: +36/30/919-6386

——————————

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…


 



Orbán Viktor 100%-ban eltussolt és a tanúkat sorozatban lemészárolt bűntetteiből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13, 14., 15., 16., 17, 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31.!

A Romák Elleni Állami Sorozatgyilkosság
Orbán Viktor általi eltussolásáról és világhírhedtté váló újságíró-üldözéséből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12.!

Az Orbán Viktor által teljes eltussolásra és folytatólagos szervezésre követelt, a világ minden népe és állami vezetése ellen irányuló utasszállító és katonai repülőgépek elleni tömeggyilkos robbantásos terrorcselekményekből egy csokorra való leleplezés: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.!

Az Orbán Viktor által vezetett és eltussolni próbált állami pszichiátriai kínzások, csonkítások, tömeggyilkosságok, Holocaust megbuktatásából egy csokorra való: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.!

 


Szabó György évente 20 milliárdos Sanoma-cége és vezetői leplezetlenül és folytatólagosan, az Emberiséggel nyíltan kiirtó módon ellenségesek. Láthatóan élvezik a magyarság öngyilkos alantasságát és nyílt, bűnszervezeti anarchiáját.

 

A Szabó György vezette, az ellenséges titkosszolgálatok által támogatva évi 20 milliárdos bevételre szervezett Sanoma Budapest Zrt. globális fedő- és terrorszervezet által Karácsonyra betiltott filmlista (Mindet töltse le a Mozilla Download Helper programmal és terjessze!):
 1. A Világkormány totális uralmi technológiája ;
 2. Transit és Navstar mögött Babilon, Felül az Ég ;
 3. Titok - Elérni egy másik világot (Videoklip) ;
 4. 2012 - Mielőtt Babilon összeomlott ;
 5. Látszat-e a Kozmosz? Lett-e Isten az ember előtt? ;
 6. Eleve Elrendelés a popzenében (Jelenések Könyve; A NOX-tól a Garbage-ig) ;
 7. Abszolút Kontroll! A Trónfosztott Emberiség - Fotonok, Drogok, Nanorobotok ;
 8. Az eltussolt repülőkatasztrófa - Magyar állami- és CIA-merénylet Indonéziában (A közel 100 halott emlékére) ;
 9. A Föld-del(eted) - Együtt az Új Világkorszakba ;
10. Titok - Bíró Gergő: A Csitári hegyek alatt - Hírháttér kulcsfilmek

 

Az Info Rádiót és a BBC-t is magába olvasztott CEMP-csoport, Orbán, Pintér és orbánék terrorista, tömeggyilkos bűnbandái által üldözött, pl. az Indexen zsinórban betiltott életvédelmi filmjeink. Figyeljék, ahogy napi feljelentéseink és őket ért megkereséseink ellenére a CEMP-csoport és Orbán kimondottan az abszolút leplezhetetlen népirtásokért és tömeggyilkosságokért folytatott hajtóvadászatot! Világcsúcs!:
 1. WTC-szervezések és repülőmerényletek a globális összeomlásig
 2. Karácsonyi milliárdosok, Karácsonyi terrorizmus - Az USA-kormányzat által a Delta utasszállító felrobbantási kísérlete
 3. Repülőkatasztrófák, tömeggyilkosságok a lakosság ellen
 4. Bábeli tömegmészárlások: Sanoma és Videoplayer, Origo és Videa
 5. Médiakartell minden népek irtására
 6. Akik az egész Emberiséget Pokolra szánták
 7. A Sanoma médiamaffia népirtó világterrorizmusa - Gyűlöletháború az Emberiség ellen
 8. A keresztyénségtől Németh Sándorig - Passzív és aktív tömeggyilkosok
 9. Repülőrobbantások bejelentése ellen Vas megye terrorista főkapitánya, Halmosi Zsolt


A Háttérhatalom léte és technológiái, valamint az Emberiség helyzetének megértéséhez a HÍRHÁTTÉR-Világirodalomból:
A teljes Ringier médiamaffia-hálózat betiltotta! HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját... /Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/ (Film, 31 perc)

2008-11-02. Minden idők egyik, ha nem a legnagyobb UFO-inváziója (Fotókkal!) - Amit Babilon elvett, azt a Hírháttér visszaadja
/Molnár F. Árpád történelmi leleplezése/

2008-11-28. HÍRHÁTTÉR TV: Kollektív életálom - ismeretterjesztő film
/Molnár F. Árpád/ (Zene: Ennio Morricone: A Polip) (Film, 16 perc)

2008-12-26. Beszervezésem elő(zmé)nyei /Tánczos Krisztina (Tánczos Gábor nagynénje)/

2009-01-15. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom Neve: A Titokzatos Nagy Babilon - A Jelenések Könyve Elkezdődött /Molnár F. Árpád/ /Zene: 8 zeneszerzőtől/ (Film, 97 perc)

HÍRHÁTTÉR - Jézus KrisztusAhol a jövő életre kelt
2009-02-01. HÍRHÁTTÉR TV: DNS és foton, és a szörnyek istenné váltak /Christian Crown - Molnár F. Árpád/  (Film, 16 perc)

2009-05-14. HÍRHÁTTÉR TV: Bevezetés a Világ titkaiba
/Molnár F. Árpád/  /Zene: Alban Berg, Sir Edward Elgar, Lendvay Kamilló, Ligeti György, Reményi Attila/ (Film, 92 perc)

Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből /Molnár F. Árpád/

2009-06-21. Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón /Molnár F. Árpád/

2010-03-12. HÍRHÁTTÉR TV: Egy zsidó Echelon-tanú vagy 10 millió magyar - Valerie B. Wolf, mi és a Háttérhatalom /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád(Film, 20 perc)

2010-03-17. HÍRHÁTTÉR TV: Illuminátusoknak programozták - Henry Kissinger, Brice Taylor és a millió dolláros bébik /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 17 perc)

2010-03-31. HÍRHÁTTÉR TV: Echelon-tanúk és Világkormány (Istenekké az ördögök között) (Film, 22 perc)

2010-04-04. HÍRHÁTTÉR TV: Programozott katonák (Andy Pero és a Montauk-fiúk) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc)

2010-04-15. HÍRHÁTTÉR TV: Szexrabszolga, titkos ügynök (A programozott Candy Jones és e rejtett világból) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 23 perc) /Zene és hangeffektusok: Molnár F. Árpád/

2010-05-18. HÍRHÁTTÉR TV: Alapok és nanorobotok (Film: 12 perc; KLIKK!)

2010-07-30. HÍRHÁTTÉR TV: Kémnek és orvgyilkosnak programozva: Christine DeNicola Echelon-tanú /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!) /Zene: Reményi Attila/

2010-08-06. HÍRHÁTTÉR TV: Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
(Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-08-30. HÍRHÁTTÉR TV: Akik mindig itt voltunk... - ISTENTŐL a holtak között /Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-09-22. HÍRHÁTTÉR TV: A világkormány titkaiból - Égi és földi követek, akik belülről ismerik... /Nagy Sándor "Naleksz" - Molnár F. Árpád/ (Film, 33 perc; KLIKK!)

2011-01-06. HÍRHÁTTÉR TV: Elmeprogramozás: Amerikai, zsidó vagy magyar média- és népminőség?
/Daria Rubinstein - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc; KLIKK!)

2011-08-13. HÍRHÁTTÉR TV: A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 36 perc; KLIKK!)

2011-08-23. HÍRHÁTTÉR TV: Sziget 8 - A TEREMTŐTŐL Hollywoodig (Forrásfilm, Kulcsfilm) /Molnár F. Árpád "ELI" - Angela Trianglar "Musica"/ (Film, 21 perc; KLIKK!)

2011-12-28. HÍRHÁTTÉR TV: Emberprogramozás - A Titkos Világháború (Claudia Mullen, Wolf, a két Clinton és a Molnár F. Árpád "ELI") /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 27 perc; KLIKK!)

2012-01-11. HÍRHÁTTÉR TV: Nincs Önálló Gondolat (NWO-Film 2012) /Molnár F. Árpád "ELI" - Nagy Sándor "Naleksz"/ (Film, 19 perc; KLIKK!)

2012-06-10. 18+! Embertelen és emberfeletti!: A Háttérhatalom és az illuminátusok szexuális szupertitkaiból /Molnár F. Árpád "ELI"/

2012-12-19. HÍRHÁTTÉR TV: Köztünk, akik belülről ismerik a Háttérhatalmat - Magyar és külföldi kormányfőkkel voltunk...
(Film, 24 perc ; KLIKK!) /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor - D-Day Dono/

2012-12-31. HÍRHÁTTÉR TV: Sugárzó Terrorizmus: CIA és KGB... - Christine DeNicola és a Molnár F. Árpád (ELI) Történetéből
(Film, 26 perc; KLIKK!) /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/  /Zene: Molnár F. Árpád "ELI"/

Lap teteje

   

web counter
web counter

Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ)

Kapcsolat:
30/919-63-86
azoknezo@citromail.hu