Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!

Csaknem minden nap bővülő tartalommal, rádiós és filmes anyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR ÚJ FÓRUMÁBAN!!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA - A világot irányító elmeuralmi Echelon-Rendszer világszintű leleplezésén keresztül a Világrendszer "összeomlását" és újraformálását közvetlenül előidéző médium.       A hirhatter.com orbáni és vona-fajú lefoglalásai és elkobzásai után az amerikai hirhatter.org címről.

   

Mind közelebb hajolunk az éj sarkához (Milendinfly bevezetője és egy hangulati verse)

 



 

 

2013-01-10.
Milendinfly (Egri Viktória)

(A levél és a vers az író és a szerző beleegyezésével jelent meg.)

Milendin vagyok, született Egri Viktória. Régóta kutatok és ezért eljutottam sok médiumhoz, de csalódtam, olyan volt, mintha valami hazugság szerves részeként léteznének, ezért a kezdeti fellángolásaim mindig addig jutottak, hogy levontam a saját tapasztalásom alapján az összes következtetést. Nem feltétlen volt minden következtetésem igaz, de eljutottam oda, hogy sok éve mondom, hogy a manipuláció az, ami körülvesz és nem a szeretet, amiről még filmet is csináltak. Lényegében a teljes rendszert láttam sötétségre alapulónak, hiszen minden a megtorlásról szól, jutalmazásnak helye nincs, sőt, ami szerintem büntetendő volna, azt megtapsolják vagy fel sem figyelnek rá és ez fordítva is működik. Szóval egy barátom hatására elindultam a szabadkőművesek irányába, majd ebből lett egy hatalmas döbbenet, én eddigi életemben láttam, hogy az ember milyen hazug, hataloméhes és anyagias, de soha nem gondoltam volna, hogy bármely határt átlép, ha érdeke úgy kívánja. Ebből aztán eljutottam az Illuminátusokhoz, a HAARP-hoz és Echelonhoz és hozzátok is.

Itt pedig elakadtam, a szörnyűség lényege világos, a célok, melyek elérésének reményében a módszerek születtek is, világosak, sőt, magamon is érzem jeleit sokszor, hogy manipuláció alatt tartanak, vagy próbálnak tartani, amit nem tudok, hogy mi a feladat, a következő lépés. Nem tudom, kikkel lehet beszélni és kikkel nem érdemes. Azt éreztem, bennetek bízhatok.

Jelenleg lakóparkban élek, a szüleim akarták, hogy így legyen, állatmentéssel foglalkozom és igyekszem elmagyarázni mindenkinek ennek fontosságát. Én nem kapok támogatást, sőt, leginkább csak támadást, feljelentést, rendőrségi nyomozást és folyamatos fenyegetéseket. Ezért született a döntés, hogy eladom a házat, minden szülői ellenkezés mellett és ellenére tanyára akarok menni, állatot tartani, permakultúrát létrehozni és amikor szükség lesz, segíteni. Rég próbálnám a körülöttem élők figyelmét felhívni az őket, minket körülvevő ocsmányságra, kisebb-nagyobb sikerekkel. (...) Szóval segíteni szeretném a munkátok, ha van rá lehetőség és persze, ha ez szükséges.

Milendin(fly) /2012.12.18./

Mind közelebb hajolunk az éj sarkához
Reggelt fakasztva beteges képzelettel
elbújunk a nap édes sugarától
Mint kínos égi boldogságtól
Távolabb rúgva magunk az éj sarkától
Álom világába, ébredés után

Pedig érkezik a reggel csoda ívű fénye
Meg nem fejthető égi hittel, remény permetével
Érkezik, ne búj el az újrakezdés összes jelével
Büszke feszes, országnyi szívével a reggel
Elhozza neked, boldogságba táncoló képzelettel

Ébredj fel, ordító akarat a mélyből
Hirtelen támadó fény a lusta sötétségből
Nyisd fel a szemed, had marja vörösre
Könnyfakasztó tündöklése, szikrát vet
Tüzed táplálja, hogy ébren maradj örökre

Elmúlt a tegnap, nyár téli havával
Veszett boldogságát az éj vitte magával
Mi maradtunk, hogy reggel nyissa elménk
Tán ma kipróbáljuk, milyen lenne ha élnénk
Nem törődve a tegnap kudarcával
Emelt fővel, lángoló boldogság tüzével
Élek a ma véges végtelenségével.


 

Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://www.hirhatter.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telefon: +36/30/919-6386

——————————

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…


 



Orbán Viktor 100%-ban eltussolt és a tanúkat sorozatban lemészárolt bűntetteiből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13, 14., 15., 16., 17, 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31.!

A Romák Elleni Állami Sorozatgyilkosság
Orbán Viktor általi eltussolásáról és világhírhedtté váló újságíró-üldözéséből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12.!

Az Orbán Viktor által teljes eltussolásra és folytatólagos szervezésre követelt, a világ minden népe és állami vezetése ellen irányuló utasszállító és katonai repülőgépek elleni tömeggyilkos robbantásos terrorcselekményekből egy csokorra való leleplezés: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.!

Az Orbán Viktor által vezetett és eltussolni próbált állami pszichiátriai kínzások, csonkítások, tömeggyilkosságok, Holocaust megbuktatásából egy csokorra való: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.!

 


Szabó György évente 20 milliárdos Sanoma-cége és vezetői leplezetlenül és folytatólagosan, az Emberiséggel nyíltan kiirtó módon ellenségesek. Láthatóan élvezik a magyarság öngyilkos alantasságát és nyílt, bűnszervezeti anarchiáját.

 

A Szabó György vezette, az ellenséges titkosszolgálatok által támogatva évi 20 milliárdos bevételre szervezett Sanoma Budapest Zrt. globális fedő- és terrorszervezet által Karácsonyra betiltott filmlista (Mindet töltse le a Mozilla Download Helper programmal és terjessze!):
 1. A Világkormány totális uralmi technológiája ;
 2. Transit és Navstar mögött Babilon, Felül az Ég ;
 3. Titok - Elérni egy másik világot (Videoklip) ;
 4. 2012 - Mielőtt Babilon összeomlott ;
 5. Látszat-e a Kozmosz? Lett-e Isten az ember előtt? ;
 6. Eleve Elrendelés a popzenében (Jelenések Könyve; A NOX-tól a Garbage-ig) ;
 7. Abszolút Kontroll! A Trónfosztott Emberiség - Fotonok, Drogok, Nanorobotok ;
 8. Az eltussolt repülőkatasztrófa - Magyar állami- és CIA-merénylet Indonéziában (A közel 100 halott emlékére) ;
 9. A Föld-del(eted) - Együtt az Új Világkorszakba ;
10. Titok - Bíró Gergő: A Csitári hegyek alatt - Hírháttér kulcsfilmek

 

Az Info Rádiót és a BBC-t is magába olvasztott CEMP-csoport, Orbán, Pintér és orbánék terrorista, tömeggyilkos bűnbandái által üldözött, pl. az Indexen zsinórban betiltott életvédelmi filmjeink. Figyeljék, ahogy napi feljelentéseink és őket ért megkereséseink ellenére a CEMP-csoport és Orbán kimondottan az abszolút leplezhetetlen népirtásokért és tömeggyilkosságokért folytatott hajtóvadászatot! Világcsúcs!:
 1. WTC-szervezések és repülőmerényletek a globális összeomlásig
 2. Karácsonyi milliárdosok, Karácsonyi terrorizmus - Az USA-kormányzat által a Delta utasszállító felrobbantási kísérlete
 3. Repülőkatasztrófák, tömeggyilkosságok a lakosság ellen
 4. Bábeli tömegmészárlások: Sanoma és Videoplayer, Origo és Videa
 5. Médiakartell minden népek irtására
 6. Akik az egész Emberiséget Pokolra szánták
 7. A Sanoma médiamaffia népirtó világterrorizmusa - Gyűlöletháború az Emberiség ellen
 8. A keresztyénségtől Németh Sándorig - Passzív és aktív tömeggyilkosok
 9. Repülőrobbantások bejelentése ellen Vas megye terrorista főkapitánya, Halmosi Zsolt


A Háttérhatalom léte és technológiái, valamint az Emberiség helyzetének megértéséhez a HÍRHÁTTÉR-Világirodalomból:
A teljes Ringier médiamaffia-hálózat betiltotta! HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját... /Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/ (Film, 31 perc)

2008-11-02. Minden idők egyik, ha nem a legnagyobb UFO-inváziója (Fotókkal!) - Amit Babilon elvett, azt a Hírháttér visszaadja
/Molnár F. Árpád történelmi leleplezése/

2008-11-28. HÍRHÁTTÉR TV: Kollektív életálom - ismeretterjesztő film
/Molnár F. Árpád/ (Zene: Ennio Morricone: A Polip) (Film, 16 perc)

2008-12-26. Beszervezésem elő(zmé)nyei /Tánczos Krisztina (Tánczos Gábor nagynénje)/

2009-01-15. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom Neve: A Titokzatos Nagy Babilon - A Jelenések Könyve Elkezdődött /Molnár F. Árpád/ /Zene: 8 zeneszerzőtől/ (Film, 97 perc)

HÍRHÁTTÉR - Jézus KrisztusAhol a jövő életre kelt
2009-02-01. HÍRHÁTTÉR TV: DNS és foton, és a szörnyek istenné váltak /Christian Crown - Molnár F. Árpád/  (Film, 16 perc)

2009-05-14. HÍRHÁTTÉR TV: Bevezetés a Világ titkaiba
/Molnár F. Árpád/  /Zene: Alban Berg, Sir Edward Elgar, Lendvay Kamilló, Ligeti György, Reményi Attila/ (Film, 92 perc)

Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből /Molnár F. Árpád/

2009-06-21. Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón /Molnár F. Árpád/

2010-03-12. HÍRHÁTTÉR TV: Egy zsidó Echelon-tanú vagy 10 millió magyar - Valerie B. Wolf, mi és a Háttérhatalom /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád(Film, 20 perc)

2010-03-17. HÍRHÁTTÉR TV: Illuminátusoknak programozták - Henry Kissinger, Brice Taylor és a millió dolláros bébik /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 17 perc)

2010-03-31. HÍRHÁTTÉR TV: Echelon-tanúk és Világkormány (Istenekké az ördögök között) (Film, 22 perc)

2010-04-04. HÍRHÁTTÉR TV: Programozott katonák (Andy Pero és a Montauk-fiúk) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc)

2010-04-15. HÍRHÁTTÉR TV: Szexrabszolga, titkos ügynök (A programozott Candy Jones és e rejtett világból) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 23 perc) /Zene és hangeffektusok: Molnár F. Árpád/

2010-05-18. HÍRHÁTTÉR TV: Alapok és nanorobotok (Film: 12 perc; KLIKK!)

2010-07-30. HÍRHÁTTÉR TV: Kémnek és orvgyilkosnak programozva: Christine DeNicola Echelon-tanú /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!) /Zene: Reményi Attila/

2010-08-06. HÍRHÁTTÉR TV: Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
(Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-08-30. HÍRHÁTTÉR TV: Akik mindig itt voltunk... - ISTENTŐL a holtak között /Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-09-22. HÍRHÁTTÉR TV: A világkormány titkaiból - Égi és földi követek, akik belülről ismerik... /Nagy Sándor "Naleksz" - Molnár F. Árpád/ (Film, 33 perc; KLIKK!)

2011-01-06. HÍRHÁTTÉR TV: Elmeprogramozás: Amerikai, zsidó vagy magyar média- és népminőség?
/Daria Rubinstein - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc; KLIKK!)

2011-08-13. HÍRHÁTTÉR TV: A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 36 perc; KLIKK!)

2011-08-23. HÍRHÁTTÉR TV: Sziget 8 - A TEREMTŐTŐL Hollywoodig (Forrásfilm, Kulcsfilm) /Molnár F. Árpád "ELI" - Angela Trianglar "Musica"/ (Film, 21 perc; KLIKK!)

2011-12-28. HÍRHÁTTÉR TV: Emberprogramozás - A Titkos Világháború (Claudia Mullen, Wolf, a két Clinton és a Molnár F. Árpád "ELI") /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 27 perc; KLIKK!)

2012-01-11. HÍRHÁTTÉR TV: Nincs Önálló Gondolat (NWO-Film 2012) /Molnár F. Árpád "ELI" - Nagy Sándor "Naleksz"/ (Film, 19 perc; KLIKK!)

2012-06-10. 18+! Embertelen és emberfeletti!: A Háttérhatalom és az illuminátusok szexuális szupertitkaiból /Molnár F. Árpád "ELI"/

2012-12-19. HÍRHÁTTÉR TV: Köztünk, akik belülről ismerik a Háttérhatalmat - Magyar és külföldi kormányfőkkel voltunk...
(Film, 24 perc ; KLIKK!) /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor - D-Day Dono/

2012-12-31. HÍRHÁTTÉR TV: Sugárzó Terrorizmus: CIA és KGB... - Christine DeNicola és a Molnár F. Árpád (ELI) Történetéből
(Film, 26 perc; KLIKK!) /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/  /Zene: Molnár F. Árpád "ELI"/

Továbbra is várjuk azon ügynöki, illetve hazaáruló, alkotmányos rend elleni és nemzetközi terrorista, elektrosokkos, méreginjekciós, gyermekgyilkos, tömeggyilkos stb. jelentkezését és bizonyságtételeit feliratkozásra, akik kvázi, illetve totális ellenségei a Hírháttér keresztyén, emberjogvédő, ingyenes jogsegélyező, tanácsadó, életvédő, oknyomozó, tényfeltáró és Echelon-tanú tevékenységének. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a listákból halálbüntetés ellenében sem áll módunkban egyetlen nevet sem visszamenőlegesen eltávolítani, mert az történelemhamisítást jelent, továbbá a listában kizárólag megszállottan rosszindulatú és patológiás elemeket vettünk fel, akiknél a javulásra szinte valamennyinél totálisan 100%-os az esélytelenség.       (2009.11.10.)

Lap teteje

   

web counter
web counter

Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ)

Kapcsolat:
30/919-63-86
azoknezo@citromail.hu