Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!

Csaknem minden nap bővülő tartalommal, rádiós és filmes anyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR ÚJ FÓRUMÁBAN!!

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA - A világot irányító elmeuralmi Echelon-Rendszer világszintű leleplezésén keresztül a Világrendszer "összeomlását" és újraformálását közvetlenül előidéző médium.

   

Az emberjogvédők ellen fél évtizede gyűlölködik és áskálódik a lakásmaffiózókból álló hírhedt békés megyei ügyvédi és pénznyelő automatákat forgalmazó maffia - 5 év telt el: most már felvesszük a kesztyűt!


 

2013-03-05. [Utolsó frissítés: 15:56 perc]
Feljelentő: Molnár F. Árpád "ELI" (Halálos fenyegetésekkel üldözött és BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Emberjogvédő, Roma Jogvédő, minden magyar idők legtöbb, az állami pszichiátriai bűnözést leleplező Dokumentumfilmjének Rendezője, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és aki általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.)

(Feljelentésként világszerte postázva - mint mindig - Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől és Ilan Mor izraeli nagykövettől kezdve Budapest összes rendőrkapitányságán át a magyar és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatok sokaságáig, az FBI és más nemzetközi nyomozószerveknek, számos külföldi diplomáciai követségnek, több tucat magyar országgyűlési képviselőnek, Orbán Viktor és más miniszterelnökök címeire, belföldi és külföldi médiumokig és kormányszervekig, a legnagyobb magyar médiumoktól a vezető külföldi médiumok sokaságáig bezárólag stb.)


 1. Feljelentésként az ORFK-nál!
 2. Tisztelt Városi Bíróság és Tóthné dr. Hámori Katalin Bírónő!
 3. Feljelentés a Magyar Ügyvédi Kamaránál!
 4. A Fidesz-kormány részéről a tárgy kapcsán korábban részben már megfogalmazott nemzetbiztonsági kockázatokra tekintettel Feljelentésként
a titkosszolgálatoknak is!


Kérjük az ORFK-t, hogy Feljelentésünket továbbítsa az illetékes bűnüldöző szerveknek, továbbá a Békéscsabai Városi Bíróságnak ás a Magyar Ügyvédi Kamarának!

Én, Molnár F. Árpád emberjogvédő és Újságíró a Békéscsabai Járásbíróság 13.B.223/2012/20. számú, a 2013. március 19-e, 13 órára szóló idézésre nem tudok megjelenni, egyúttal

FELLEBBEZEK és FELJELENTÉST TESZEK!

Indoklás, benne konkrét Feljelentésekkel:

Ön, Tóthné dr. Hámori Katalin, a Békéscsabai Városi Bíróság ezzel az üggyel a bíróság konkrét vezetője részéről megbízott bírója - egy hírhedt multimilliomos lakásmaffiózó csicskáztatására, aki még a feljelentésében is azzal kérkedik, hogy közismert és befolyásos személy a szerencsejáték bizniszben - bevádolta a lakásmaffia áldozat Schönfelder Józsefnétől kezdve minden magyar politikusok közül elsőként a lakásmaffia-áldozatok védelmét felvállalt Sebők Istvánon át a Schönfelder Józsefné panaszáról ugyancsak ingyen tudósító Molnár F. Árpád Keresztyén Jogvédőig mindenkit, akire a multimilliomos, hírhedt lakásmaffiózó csicskáztatta. (Az eredeti hangfelvétel ezen a címen kereshető az Interneten: "Az ügyvédmaffia hálójában - Schönfelder Józsefnével, a lakásmaffia áldozatával és Sebők Istvánnal, az MNP elnökével beszélgettünk" (KLIKK!). Az ügyvédekből és civilekből álló hírhedt lakásmaffiózó és szerencsejáték-maffia banda akkoriban is azzal kérkedett Schönfelder Józsefnének személyesen, nekem telefonon, hogy ők bármit megtehetnek, mert pénzük van, és akinek ez nem tetszik, azon bosszút állnak, mert ők azt csinálnak, amit akarnak! A társaságból a feljelentést is azzal a pénznyelő automatákat forgalmazó Nyist Gáborral tették, akinek ellenünk fél évtizede tartó egyoldalú mocskolódásaitól, rágalmaitól és hatósági kínlódásaitól időről időre zengett a HÍRHÁTTÉR, s mely minősíthetetlen gaztettekre és mocsokáradatra soha, egyetlen alkalommal sem reagáltunk, sem nyilvánosan, sem a hatóságok felé.

A fenti, Nyist Gábor ingatlan- és pénznyelő automatákkal kereskedő személy feljelentését képező, a Schönfelder Józsefnéval készült hanganyag Internetes publikálása után pár nappal, maximum talán két héttel felhívott telefonon, a +36/30/919-6386-os telefonszámot tárcsázva) Csanálosi Ákos ügyvéd, aki sűrű fenyegetések közepette nem bírta leplezni, mennyire meg akarja tudni, mit tudok arról, hogy lefizették a bírót, aki Schönfelder Józsefné ellen ítélt! Amikor arról értesült, hogy nem nyomoztam ez után, nagyon megkönnyebbült, de további sűrű fenyegetések között tette le a telefont. A hívás helyszíne megvan, mivel éppen autostoppal, ha jól emlékszem, egy konkrét gyilkossági ügyben mentem Budapestre, így a hívás egész ideje alatt - pontosan emlékszem - a kecskeméti Tesco melletti 5-ös út szélén álltam, míg a telefonbeszélgetés lezajlott. Azaz Gyula városában ténykedő ügyvéd, Csanálosi Ákos beháromszögezése előtt semmiféle akadály nincs.

A telefonon elhangzottak és az ezt követők miatt FELJELENTÉST teszek többek között az Ügyvédi Kamaránál Csanálosi Ákos ügyvéd erkölcsi alkalmatlansága miatt a kamarából történő kizárására és további intézkedéseket foganatosítunk a lakásmaffiózó ügyvédek leleplezésére és megbuktatására.

1. Széles irodalma van a Föld bolygón annak, hogy politikai üldözött emberjogvédőként semmiféle jövedelemmel nem rendelkezem, és a szó szoros értelmében életbevágó ügyekben sem tudunk nemhogy utazni, de az esetek kb. 95%-ban telefonálni sem! A média működéséhez - ez vezetett a pár évvel ezelőtti bíróbűnözési látenciából a bírók kvázi teljes társadalom részéről felébresztett megvetésére és lebűnözőzésére - mindössze a havi 200 ezer Ft-os Internetköltségből, meg a számítógép által fogyasztott talán 3 ezer Ft-os áramfogyasztásból áll. A szakértelem multimilliókat ér, ezért üldözik is, de az továbbra is ingyen van, mert a miénk! Az emberjogvédők - mint azt ez a bírósági üldözésper is bizonyítja - nem multimilliomosok, akik az otthonvédelembe kizárólag kilakoltatókként, továbbá az emberjogvédőket és a kilakoltatási rekordáradat ellen tiltakozó politikusokat feljelentőkként, a rendőrséggel, az ügyészséggel, a bírósággal - tehát a kilakoltatottak iszonyatos multi-multimilliárdjain agyonfizetett, abszolút csak nevében igazságszolgáltatás szervezetei által - üldöztetik, fosztogatják, fenyegetik, fegyveres erőkkel életvédelmi rendezvényekről erőszakkal elhurcolják, betiltják, az állami maffializmusról szóló bizonyítékaikat elkobozzák, 2010 óta büntető eljárásokban követelve, hogy ne gyalázzák a horogkeresztet, fejezzék be a zsidóság és a cigányság teljes kiirtására nyíltan uszító bűnözők elleni feljelentéseket, mert ez ellenkezik a kormány programjával, fejezzék be a politikai bűntettek, az olajügyek és a gyilkosságok leleplezését, az ennek kapcsán tett feljelentéseket, azonnal hagyják abba az idősek, a rokkantak, a kilakoltatással fenyegetett civilek, a hajléktalanok és a betegek mindennemű - és természetesen mindig ingyenes - védelmét, és hagyják abba végre az ezen esetekről szóló tudósításokat, mert akadályozzák azt a bűnszervezeti, a kilakoltatás vonatkozásában mára már több, mint egy millió embert közvetlenül érintő, a magyar történelemben soha nem látott méretű és nyilvánosságú lakásmaffializmust, amely minden magyar idők legtöbb magyar állampolgárát fenyegeti közvetlenül, melyhez a bíróságok hozzávetőleg abszolút 100%-ban mindent biztosítanak: kizárólag a multimilliomosok és a multimilliárdosok számára! Önök számára természetes, hogy aki nem gazdag, annak nincsenek jogai, a bírósági pereik pedig csak formaság, mint az '50-es években és Adolf Hitler alatt! Minden magyar idők legelképesztőbb és legnyilvánosabb pénzügyi bűntetteiben az áldozattű vált 1,2 millió ember bűnöző, a multimilliárdos banki és ügyvédi maffiatenyészet pedig kárvallott. Az ügyeikben nem ritka, hogy pl. 13 milliós kölcsönre 65 millió kamatot követelnek (KLIKK egyik Gyorsfilmünkre!: www.youtube.com/watch?v=Iebw4a6DJ58), aki pedig az ismerősének évi 10 % kamattal ad kölcsönt, azon a háziasszonyon - ahogyan a tévében láthattuk - rajtaütnek egy elmaszkírozott állami kormánykommandóval, mely kormány vezetőjét, Orbán Viktort a világsajtóban is visszatérően csak fasisztának, elmebetegnek, máskor fasiszta elmebetegnek nevezik.

Azaz: a világon semmiféle lehetőségem nincs arra, hogy akár életvédelem céljából, nemhogy multimilliomosok bírók által szervezett politikai üldözéseire járjak azért, mint engedelmes koncentrációs táborbeli zsidó, mert nem rúgtam fel a következő áldozatot, Schönfelder Józsefnét, hanem helyet adtam annak, hogy elmondja az egyébként köztudomású tényeket az azóta 1,2 millió áldozat egyikeként (Btk. 155. § (1): Népirtás bűntette), továbbá nem zavartam el minden magyarok első olyan politikusát, Sebők Istvánt, aki abszolút elsőként felvállalta a lakásmaffia-áldozatok védelmét, és nem mentem el multimilliomos lakásmaffiózó bűnözőnek, pedig akkor most kapzsi bűnöző alkatú, féktelen és antiszociális pszichopataként a Békéscsabai Városi Bíróság bíróság és annak főbírója teljes védelmét élvezve üldözhetném a Btk. Terrorcselekmény kategóriáját is kimerítő bűntettek elkövetésével azokat, akik a szegények és a kisemmizettek mellett állnak, ahelyett, hogy hírhedt multimilliomos bűnözőknek és banditáknak volnának gátlástalan és morális analfabéta rabszolgái.

Amikor Írországból kerestek politikai üldözés miatt, nem tudtam visszahívni az áldozatot, mert nem volt telefonra pénzem! Az illetőt azóta - én voltam az egyetlen reménye, mert azokhoz az ügyekhez más szagolni sem mer, nemhogy mocskos multimilliomos ügyvédbűnözők(!) vagy holmi közpénzen kitartott bíró, meg kúria - megölték! Nem lett volna igazságosabb, ha valamelyik gátlástalan, jellemtelen bűnöző, himpellér közpénzparazita, rajzunk élősködő bíró veszti életét? De bizony, úgy igazságos!

Amikor alig pár hete egy idős asszonyt a lakásáért a saját családja elfekvő osztályra vágott, és lepapíroztak mindent, lenyomoztuk, hol van, és pár nap alatt kihoztuk az elfekvőből és hazavittük! Addigra a rokonok az utolsó fillérig kifosztották, mert azt hitték, a lassú kínhalállal teljes meggyilkolása sikeres! Mikor megtudtuk, hogy a család megint rávetette magát, már nem tudtunk elmenni intézkedni, mert nincsen pénzünk buszjegyre!
Egészen határozottan megfogalmaztam, hogy nálunk 10 ezer Ft-ba kerül egy emberélet, mert ennyit már egyetlen ember élete megmentésére sem tudunk fordítani! Az idős asszony kínhalálra van ítélve egy elfekvő osztályon, mert a világsajtóban csak fasiszta elmebetegnek nevezett Orbán Viktor közpénzen kitartott bűnöző parazitái saját fajtájuk további multimilliomos gyarapításával és az emberjogvédők elleni megtorlásokkal vannak elfoglalva! Ez a bírói viselkedés olyan felháborító, ami kizárja, hogy valaha az életben leszállnánk erről az ügyről! Az ilyen bírói viselkedés abszolút elfogadhatatlan nemhogy közpénzparazita funkciókban, de egy átlagos alkoholistákból álló hajléktalan közösségben is! Az ilyet mindenhonnan kivetik, Tóthné dr. Hámori Ildikó, csak onnan nem, ahol az ilyesfajta minősíthetetlen szellemi, kulturális és erkölcsi nyomor és mélyfertő alapkövetelmény!

Gondolja a Tisztelt Bíróság, hogy többet ér nekem az, hogy hírhedt multimilliomos és ügyvédi lakásmaffiózó bűnözők multimillióinak további gyarapítására, az ő mérhetetlen sötétségük, pszichopátiás rosszindulatuk és az egész társadalomra életellenes közveszélyes banditizmusuk és mentális patológiás betegségeik bírósági ápolására ilyen hülyeségekre és ámokfutó, a gyakorlatot tekintve tömeggyilkosokra pocsékoljam a pénzt, ennyi hullával és leendő halottal körülvéve?! Nem, Bírónő, hanem ez az eset újabb indok arra, hogy az emberjogvédők aláírásával ismételten kezdeményezzük Orbán Viktor cselekvőképességet kizáró gondokság alá helyezését, és közveszélyes, életellenes bűntetteinek abszolút diffúzált, az igazságszolgáltatás teljes területére kiterjedő elmeállapota miatt, a közveszélyessége indokán zárt intézeti kényszergyógykezelését! Tudjuk, hogy a Bíróság és a lakosság multimilliárdjain fizetett bíróknak többet érnek a hírhedt ügyvédbűnözők és multimilliomos lakásmaffiózók vagyoni gyarapítása, mint az emberéletek, és ahogyan a 2006-ban hozott 147 bírói ítéletből utóbb 143-at kellett kukába dobni, mert a bírói maffia az elkövetőket megdicsőítette, az áldozatokat és a túlélőket pedig bűnözőkként bebörtönözte, de engedtessék meg, hogy ebben a soha le nem törölhető Világtörténelmi szégyenben ugyancsak sem élet, sem halál, sem semmilyen üldöztetés esetén ne vegyek részt!

Hölgyem! A mi nürnbergi halálpereinknél is, ahol a náci bűnözőket visszamenőleges törvényeinkkel halálra ítéltük, ott is azt mondták a bírók és a végrehajtó bűnözők, hogy parancsra cselekedtek, valamint betartották a zsidók ellen hozott törvényeket, amit egy másik fasiszta terrorista, Adolf Hitler hozott! Ön szerint ez az érvelés mennyiben hatja meg korunk keresztény emberjogvédőit akárhány ezt követő, elmaradhatatlan igazságszolgáltatási válaszhullám során?! Minket nem törvénytartó, követendő rendőri, ügyészi és bírói példák, hanem a világsajtóban is csak elmebeteg fasiszta bűnözőnek nevezett miniszterelnök és a világsajtóban oligarchamaffiaként és velejéig korrupt és rosszindulatúnak nevezett igazságszolgáltatási banditarendszer neveltek igazságosságra és mindhalálig a szegényekért, a kisemmizettekért és a jogfosztottakért való ellenállásra! Gondolja, hogy ez a leplezetlen multimilliomosi maffiaterror elegendő a megfélemlítésre, vagy ez a minden minőségen aluli bírósági maffiaüldözés akár a leghalványabb módon visszatart minket attól, hogy ne százszoros erővel, a világsajtó és a világ kormányai felé szórva a rettenetes tényeket és példátlan egyoldalú bűnözést, rosszindulatot, bírói, 147-143 arányú, vagyis az ítéletekben 98%-os bűnöző szociopátiát és banditizmust az egész magyar maffiarendszer teljes elszigetelésére és megbuktatására fordítsuk?

Hölgyem! Én emlékszem a nürnbergi halálperekre, Ön viszont nem emlékszik a II. Világháborús Keresztyénekre! Mi akkor sem voltunk hajlandó leborulni a horogkereszt előtt, sem a zsidótörvények előtt, és abszolút elszántak voltunk minden tekintetben arra, hogy a jogfosztottakért és az üldözöttekért bármikor az életünket adjuk! Ez most sem lesz másként, Hölgyem, hanem ha kell, akkor külföldre menekülve fogom bombázni ezt a rosszindulatú, extrémparazita és fasiszta elmebeteg rendszert, azoknak a bírói, ügyvédi és civilnek álcázott maffiózó közveszélyes parazita gyilkosoknak a neveivel teleszórva a bolygót, akik ilyen förtelmes, visszataszító, undorító gátlástalansággal, minden életen átgázolva, módszeresen haladva gátlástalan, bűnöző, beteg antikrisztus tömeggyilkosokként, saját rosszindulatuk kiélése érdekében és abban a reményben, hogy a Népirtás bűntettét kimerítve olyan intézkedéseket tudnak hozni, amivel a Terrorcselekmény minősített, a lakosság megfélemlítését célozva az emberjogvédők utolsó fillérjeit is állami fegyveres bűnözőkkel kisajtolhatják, és elrettenthetik a jogvédőket attól, hogy a lakosság 1,2 millió áldozata mellett kiálljanak! Tényleg ennyit néz ki belőlünk a Multimilliomos Bírónő? Amikor mások életéről van szó, és ilyen rosszindulatú népirtó bűnözőkről és súlyosan pszichopata terroristákról van szó, amiket Ön véd, már erkölcsileg is abszolút adekvát alkalmatlanságát bizonyítva bármiféle bírói vagy egyéb közbizalmat, megbízhatóságot, korrektséget vagy józan ítélőképességet igénylő feladatkörre, úgy véli, hogy kéz a kézben fogunk a bírókra támaszkodó hírhedt maffiával vonulni a tömegmészárlások fasiszta útján, mint a nácik?!

Egyáltalán hogyan vette a bátorságot, hogy közveszélyes és hírhedt multimilliomos bűnözők további bosszú és kifosztási követeléseivel zaklasson minket, akik telefonon és személyesen egyaránt csicskáiknak deklarálták en bloc az egész igazságszolgáltatást, és már annyira gátlástalanok vagytok, hogy még csak titkolni sem tartjátok fontosnak, amikor bírókat fizettek le, mert minek titkolni, amit úgyis mindenki tud, és amihez a világsajtóban is csak fasiszta elmebetegként titulált Orbán Viktor adja tébolya és extrémszociopátiás bűnöző alkatú skizofréniás pszichopátiája miatt a teljes fedezetet?!

Békéscsabára idézésem kizárólag olyan formában adódik értelemszerűnek, ha egyúttal egy országos éhségmenetet is szervezünk a Békéscsabai Városi Bíróság és többek között Nyist Gábor multimilliomos háza elé (Békéscsaba, Becsey Oszkár utca 52.), ékes beszédekkel hívva fel a figyelmet minden magyarok leggátlástalanabb kapzsi bűnözőire és féktelen fösvény, kizsákmányoló, a kormányfő világsajtóból is ismeretes fasizmusa és elmebetegsége folytán minden törvényt, erkölcsöt, emberéletet és következményt tébolyultan felrúgó, a közpénzbíróságokon támogatott parazitáira.

2. Az évek alatt feljelentések ezreit küldtük szét! Ez alatt az idő alatt egyetlen egy esetben sem születetett a feljelentettek elleni elmarasztalás, mert az elkövetők bűnözők voltak. A legtöbb feljelentésünket egyszerűen lenyelték, mert őket közpénzeinkből fizetik, a többire meg azt felelték, hogy továbbítják - ahonnan eltűnt -, vagy pl. az a tény, hogy egy magát Vadászinak nevező bűnöző, önmagát az MTV és a Hír tv munkatársának hamisan kiadva pénzeket csal ki a romagyilkosságok bírósági tárgyalásai szünetében a Budapest Környéki Törvényszéken azzal, hogy ő legálisan megvehet a Médiamarktban milliókba kerülő médiafelszereléseket pár tízezer Ft-ért, mert a Médiamarkt támogatja az MTV-t, a befejezett bűncselekményeket feljelentve a közpénzparazita banda azonnal rávágja a XIV. kerületi rendőrkapitány utasítására, hogy a csalás nem bűncselekmény, és csupa ilyen közpénzparaziták által védett ügyeink vannak, akkor hogyan mernek ekkora történelmi nulla százalékos eredménnyel, ahol egy jobb kormány az egész bandát fegyházba vágja, ellenünk keresni büntetőpereket, és hogyan lehetséges az, hogy míg az egyik oldalon 100%-ban mindent lenyelnek, addig a másik oldalon a bolhából azonnal sikerül széles maffiaüldözést produkálni? A közpénzbűnözők, akik a szálkát megszűrik, a gerendákat pedig egyben elnyelik, mi képzel magáról, Tóthné dr. Hámori Csilla!

3. Ellenem - az Internet a tanúja - becsületsértések, rágalmazások zaklatások, szexuális zaklatások, hamis vádak, életveszélyes fenyegetések stb. iszonyatos tömegei láthatók. A feljelentéseink ezen ügyekben tengernyire rúgnak! Soha, a világon senkiről nem hallottuk, hogy bárkit lekapcsoltak volna emiatt, sőt, még csak annak sem vagyunk tanúi, hogy valaha akár csak egyetlen ilyen feljelentésünkre hivatalos válasz érkezett volna! Hogy merészel ezzel szemben az első hírhedt banditabanda füttyszójára ugrani?! Önt bíróként abszolúte hidegen hagyja a jogegyenlőség és az egyenlő bánásmód elve? Magának a mi közpénzünkön semmi köze ahhoz, hogy az összes feljelentést lenyelik, eltüntetik és eltussolják, de ha egy bandita állít be, azonnal hasra esnek?! Nem Önök azok, akik ezt teszik? Ha nem, akkor kicsoda? Azt hittük, rendőrök, ügyészek és bírók az elkövetők, mint 2006-ban, ahol az Önök "szakmai" halmazát vizsgálva szintén azt látjuk, hogy a bírói ítéletek 98%-a sima köztörvényes bűntett volt, ami miatt a 147 szabadságvesztéses ítéletből 143-at ki kellett dobni a kukába! A mi esetünkben az eljárás ennél is beszédesebb statisztikát mutat, mert a mi feljelentéseink gyakorlatilag 100%-t lenyelik!

Hölgyem! A józan ész a bírósági statisztikákból - vegyük csak alapul a 2006-os bírói terrorizmust - azt bizonyítja, hogy egy állampolgárnak akkor van esélye arra, hogy elítéljék, ha a feljelentők bűnözők, az állampolgár pedig az áldozat! A statisztikák szerint annak esélye, hogy ma egy magyar bíróságon az áldozatot ítélik el, csaknem kereken 100%! Már pusztán annak a ténye, hogy egy ártatlannak annyi esélye van, mint egy a fasiszta németországbeli zsidónak, akit az SS Adolf Hitler bírósága elé citál, önmagában megköveteli a nemzetközi bűnügyi botrányt és a kormány teljes elszigetelését mindaddig, amíg az egész rendőri, ügyészi, bírói stb. maffia, valamint a lakásmaffia soha a magyar történelemben eddig nem látott elburjánzása elkövetői nem ítéltetnek el bíróság előtt, kvázi feltétlen szükségességével annak, hogy Magyarországot gondokság alá helyezve ellenőrizzék folyamatosan, minden önálló döntéshozási lehetőséget kivéve vérengző, extrém szociopata és rekord-rosszindulatú bűnöző pszichopata mancsaiból!

4. Mivel ez a 2006-os esetekhez hasonlóan adekvátan bizonyított egyoldalú üldözés és extrémaljas, az emberéletekre nem csak közönyös, hanem abszolút közveszélyes és közvetlenül az életek kioltását elősegítő vagy azt célzó rosszindulat, amivel Önök - álláspontunk szerint - bűnszervezetben üldöznek és fenyegetnek, bennünk hatalmas riadalmat, rettenetet, félelmet és felháborodást kelt, ezért az abszolút érthető és halmozott életvédelem okán, saját biztonságunk, valamint életünk és mások biztonsága és életvédelme okán

büntető feljelentést teszünk Ön ellen, Tóthné dr. Hámori Katalin, a Békéscsabai Bíróság bírója ellen, és a minket fél évtizede folyamatosan zaklató Nyist Gábor (Békéscsaba, Becsey Oszkár utca 52. szám alatti lakos) ellen

 1. A Büntető Törvénykönyv (Btk.) 174/B. § (1) bekezdésébe ütköző Csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt,
 2. a Btk. 155. § (1) b) és c) pontjába ütköző Népirtás bűntette miatt,
 3. a Btk. 261. § (1) b) pontjába ütköző Terrorcselekmény bűntette
 és más bűncselekmények miatt.


Népirtás: 155. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.


Amikor Tóthné dr. Hámori Katalin bíró és védence, Nyist Gábor a jogfosztott és utolsó vagyonaikat is elkobzott, szegény és kvázi vagy gyakorlatilag hajléktalan áldozatok és emberjogvédők ellen a lerabolt vagyonokon élősködő elkövetők további vagyongyarapítására és az elszegényítettek maradék életfeltételeinek felszámolása irányába ilyen radikális, nyíltan fenyegető, agresszív fegyveres cselekmények kilátásba helyezésével, a folytatólagos elkövetés nyíltan meghirdetett szándékával a multimilliomosok érdekében további és további lépéseket tesz, ezzel a fenti, konkrét esetek értelmében közvetlenül és számos emberéletet fenyegetve és veszélyeztetve, bennünk, az áldozatokban súlyos lelki sérelmet okozva, emberjogvédő csoportunk egyes tagjait az élethez szükséges alapfeltételek módszeres és folytatólagos üldözésével és pusztításával fenyegetve, akkor a bíró és a zaklató feljelentő elköveti a Btk. 155. §-a szerinti Népirtás bűntettét. Az általa kifogásolt tartalom - a tudósítás egy maffiaügyről - nem csak nem hozható arányba az okozott kárral, amivel maffiaüldözésünk jár egy multimilliomos további jogai és védelme abszolút elsődlegessége nevében, de akkora szinten demonstrálják a morális idiotizmust, ami mind az elkövetésben résztvevő ügyvédek, mind a bíró erkölcsi alkalmatlanságát teljes körűen bizonyítja, és abszolút adekvát módon körülbástyázva indokolja a pszichiátriai alkalmassági vizsgálat elkerülhetetlenségét. Az ország egyetlen bírója és ügyvédje esetében sem engedhető meg ekkora fokú színlelt vagy autentikus szakmai és erkölcsi debilitás.

A) A Csoport tagja elleni erőszak bűntette szerintünk ugyancsak megvalósul, mivel Sebők István politikus, Schönfelder Józsefné politikai üldözött és Molnár F. Árpád Keresztyén Emberjogvédő a jogvédő csoportosuláshoz tartozása miatt került kiterjedt üldözés alá.

B) Ugyanez a bűntett megvalósul amiatt is, hogy az elkövetők e csoporthoz tartozása miatt kényszerítik és fenyegetik - egyetlen ember életére sem tekintettel -, hogy mit tegyen, mit ne tegyen és mi mindent tűrjön, bezárva saját jogfosztásától és közvetlen halmazati veszélyeztetésétől kezdve mindenki más utolsó esélyeinek is az abszolút irányba törekvő megfosztásával.

C) A bűncselekmény megvalósul abban is, hogy az üldözéssel feltétel nélkül együtt járó életellenes gaztettek, amelynek az eddigi gyakorlatból kiindulva egészen biztos, hogy további halálos áldozatai lesznek, messzemenően kimerítik a törvényben hivatkozott "kihívóan közösségellenes magatartást", "amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen".

D) A bűntett minősített eseteit tekintve is halmozott a bűnelkövetés és annak jövőbeli illetve folytatólagos kilátásba helyezése, mely a törvényben nevezett "fegyveres" elhurcolástól a "felfegyverkezve" való elkövetésen át, a "jelentős érdeksérelmet okozva" elkövetésen messze túlmutató életellenes bűntett-sorozatot, továbbá az elkövetéseket végig "csoportosan" és "bűnszövetségben" elkövetve deklarálja.

Továbbá: a Terrorcselekmény életfogytig tartó fegyházbüntetéssel büntethető bűntette megvalósulását látjuk, hogy az ellenünk teljesen egyoldalúan folytatott és jóváhagyott multimilliomosi és multimilliomos bírói bűntettek egyértelműen abból a célból kerülnek elkövetésre, hogy eseteinken keresztül az egész lakosságot megfélemlítsék, mondván, így járnak azok, akik nem engedelmeskednek a multimilliomos ügyvédi, civil maffiózói és bírósági maffiáknak. A megfélemlítés okát pedig ügyvédi és civil elköveti részről egyértelműen tetten érten a pénz imádatában és a kirívóan közösség- és életellenes, súlyosan patológiás rosszindulatban látjuk, mely mögött a súlyosan antiszociális, kritikátlan és gátlástalan bűnöző alkatú pszichopata karaktere áll, melyet egy nem túlzottan primitív és nem túlontúl átlátszó rutinteszt mind ügyvédi, mind civil maffiózói mentális állapotról azonnal kiderít. Az érintett kör esetében - minthogy mind a fél évtizeddel ezelőtti személyes és telefonos kommunikációik is a pénz patologikus imádata, a pénz elsőrendűsége, a pénz, mint minden előtt kaput nyitó lefizető eszköz szerepelt, megtetézve a markánsan, mind ügyvédi, mind "civil" elkövetői részről, mind személyesen, mind telefonon tanúsított szociopátiás és a patológiában kritikátlannak nevezett rosszindulattal, így az érintett kör esetében - a lefizetéseket mind nagyobb hatékonysággal elkerülendő célszerű mind a teszteket végző intézmény, a teszteket végző személyek és maguk a tesztek spontán, helyszíni kiválasztása; a teszteket célszerű szoros rendőrségi felügyelet mellett végrehajtani, kikerülve a pszichiáter egyéni véleményét is, mely gyakorlatunk szerint elsősorban az állami megrendeléseket, másodsorban pedig a vélt állami elvárásokat, a megvesztegetést és az egyéni, könnyen triggerelhető rosszindulatot preferálja.

5. Tóthné dr. Hámori Katalin, a tényfeltáró rendőrtisztek meggyilkolásában, a tanúk elmegyógyintézetbe zárásában és az olajmaffializmusban rekorder olajmegye olajbíróságának, a Békéscsabai Városi Bíróságnak a bírója úgy indított büntető pert Sebők István pártelnök, emberjogvédő, Schönfelder Józsefné lakásmaffia-áldozat és Molnár F. Árpád Keresztyén Emberjogvédő ellen, hogy arra a hangfelvételre mert hivatkozni, amiben maga az áldozat, Schönfelder Józsefné a riporter Molnár F. Árpád kérdésére kifejezetten hangsúlyozza, hogy mi sem természetesebb, hogy abszolút alávetné magát hazugságvizsgálatnak. Tóthné dr. Hámori Katalin békéscsabai bíró úgy vádol minket, hogy közben ránézésre is alapos a gyanúja annak, hogy az áldozatokat vádolja és az elkövetőket menti fel, a bírósági statisztikák 98%-os bűnözői terheltségének megfelelően. A statisztikai 98% ugyancsak azt látszik igazolni, hogy azért vagyunk mi megvádolva, mert mi vagyunk az ártatlanok, és azért ad helyt a bíróság az üldözésünknek, mert a feljelentők a bűnözők.

Tóthné dr. Hámori Katalin nem ütközik meg azon sem, amikor Molnár F. Árpád a bíró által kifogásolt hanganyagban rutinos gyakorlattal felveti: hallott-e valaki olyanról, hogy egy ügyvéd hazugságvizsgálat alá merte volna magát vetni? Az a körülmény, hogy a vádlott kér hazugságvizsgálatot, a maffia népes tagjaiból viszont senki, Tóthné bíró számára nem csak nem zavaró, de természetesnek veszi, ahogy azt is, hogy mindenki ellen büntetőpert indít, aki akár csak megnyikkanni merészelt Schönfelder Józsefné lakásmaffiaügyéről, hiszen a multimilliomos Nyist Gábor még több és több és több pénzt és vért akar, a bíróságot pedig már fél évtizeddel ezelőtt is valamennyi ügyvédi és lakásmaffiózó elkövető lefizethető csicskaként és zsebre vágott szajhaként festette le, ami bármit végrehajt, amire ők utasítást adnak.

Tóthné dr. Hámori Katalin bírónő által a kvázi vagy egészében mentő körülmény elhallgatása és az eljárás iszonyatosan tetten ért, emberéletek tucatjait közvetlenül fenyegető vitele feltétel nélkül indokolja Tóthné dr. Hámori Katalin bíró szakmai és morális alkalmatlanság miatt, fegyelmi úton történő bírói elbocsátását és doktori címe visszavonását, melyet ezennel én, Molnár F. Árpád kezdeményezek.

A hazugságvizsgálattal kapcsolatos tudatos vakság Tóthné dr. Hámori Katalin bíró esetében felveti továbbá a Büntető Törvénykönyv 244. § (1) és (3) b) szerinti Bűnpártolás bűntettének alapos gyanúját, mely miatt ez úton is további

FELJELENTÉST teszek
A) Tóthné dr. Hámori Katalin, a Békéscsabai Bíróság Városi Bírója ellen
B) és további ismeretlen tettesek ellen,


tekintettel arra, hogy
A) a megye és annak székhelye az ügyben érintett hírhedt lakásmaffiózók és azok hírhedt ügyvédmaffiózó bűntársainak általuk hirdetetten is lefizethető és korlátlanul megvesztegethető és megvásárolható vadászterülete, ahol ők azt csinálnak, amit akarnak,

B) Tóthné dr. Hámori Katalin nem független, korlátlanul bármit elkövethető és megtehető személy, a maffiamunkát sem saját magának húzta ki egy szerencsekalapból, hanem közvetlen beosztottja a Békéscsabai Városi Bíróság vezetőjének, és konkrét személy bízta meg a hírhedt maffiaüggyel, amiben a neves emberjogvédők hatóság általi üldözéséről vagy annak megfékezéséről volt szó. Ilyesmit a világ egyetlen bármiben is profibb szervezete nem bíz a véletlenre, mivel nagyon súlyos következményekkel járó, az országot és annak vezetőit is lelepleződéssel, elszigetelődéssel stb. fenyegető, ránézésre nemzetközi diplomáciai és állami, valamint titkosszolgálati botrányokat és incidenseket okozó ügyről van szó. Kizártnak tartjuk, hogy ilyesmit egy városi bíróság vezető bírója, egy megyei bíróság főbírója ad hoc jelleggel, csak úgy odavet olyan bírónak, akinél nem tudja, milyen döntések várhatók.

C) Békés megye egyébként is alkalmatlan egy a fedőkörzetükbe tartozó, hírhedt ügyvédbűnözőkkel kezdettől átfedett, abszolút gátlástalan pszichopata, kapzsi lakásmaffiózó bűnbanda bármiféle ügyvitelére, mivel ugyanez a megye, város, ügyészség és bíróság tartja az abszolút rekordot a becsületes rendőrtisztek rendőrségi udvarban, rendőrségi irodában stb. elkövetett rendőrgyilkosságai megszervezésében, végrehajtásában, eltussolásában, a leleplezők széles politikai üldözésében, a leleplezők és a tanúk pszichiátriákra és elmegyógyintézetekbe zárásában, és a leghírhedtebb, az orosz maffia, a KGB (a mostani FSZB) Ukrajnán, Szlovákián és Románián keresztül szervezett olajvonatai bűntetteiben és politikai gyilkosságaiban. A feljelentő nemzetbiztonsági katasztrófa banditakör kapcsán autentikusan adódik a gyanú, mennyiben irányulnak tetteik a nemzetközi tömeggyilkos maffializmus leleplezőinek üldözésére és tönkre tételére, hiszen én magam is kiterjedt nyomozásokat folyattam Békéscsabától Békés településen át, Gyula városáig bezárólag mindenütt Kuzma Mihály, majd Dénes Gábor stb. rendprtisztek meggyilkolása, a KGB tisztjeinek nyilvános gyulai és békéscsabai megjelenései és nyílt fenyegtései, a határon túlról érkező olajvonatok és a hadsereg katonai bűntettei tárgyában, rendre a békéscsabai rendőrség és társszerveik utcai üldözéseit, nyílt fenyegetéseit, életveszélyes fenyegetéseit tapasztalva, ahogyan azt is, hogy a gyulai Molnár Lászlónétól kezdve (akinek fia halálát eltussolták) az olajmaffiát feljelentő Dénes Gábor rendőr őrnagy feleségéig mindenkit megfenyegettek, hogy ne beszéljenek nekem semmit, mert pórul járnak, hamis vádakkal börtönbe kerülnek vagy megölik őket. Dénes Gábornét, a megölt Dénes Gábor őrnagy feleségét Békéscsaba belvárosában, nyíltan fenyegette meg a titkosszolgálat, hogy hamis vádakkal börtönbe kerül, ha ne hagyja abba a velem folytatott megbeszélést.

6. A bíróság védelmébe vett hírhedt maffia egyetlen ügyvédi és civilnek nevezett tagja sem kért soha, semmiféle sajtókorrekciót, sem ellennyilatkozatot, sem a kordokumentum eltávolítását, sem részükről kiadott nyilatkozat bemutatását, ugyanis a céljuk nem a tények publikálása, hanem az aljas indokból vagy célból történő további pénzszerzés volt. A bíróság védenceinek egyetlen indoka van: a pénz. Ez az, ami a szegények további módszeres kifosztására és az emberjogvédők megfélemlítésére, elrettentésére, munkájuk ellehetetlenítésére, a rengeteg áldozat védelmének megsemmisítésére, az emberjogvédők és az újságírók bebörtönzésére stb. az indokot szolgáltatja. Az elkövetők eddig sem rendelkeztek semmiféle morális indoklással, hiszen a nyilvánvaló gaztettek, ahogyan a zsidó törvények bírósági gyakorlata is evidensen Emberiség ellen és az emberéletek ellen irányuló bűntettek. A bíróság éppen úgy nem tart igényt az erkölcsi alapok és az emberéletek védelme igazolására - ha akarná, sem volna képes ezt megtenni -, ahogyan a despota rendszerek egy része sem tart igényt arra, hogy erkölcsileg vagy a törvény előtti egyenlőség tekintetében akár a leghalványabb bizonyítási igénnyel éljen.

A filmek kvázi ingyen, utcáról, hajléktalanként is végzésre kerül. Nekünk, Keresztyéneknek életünk árán is képviselnünk kell az ártatlanok védelmét, és fel kell lépnünk a kizsákmányolás, a bűnözés, a szegények, az árvák és az özvegyek védelme mellett, akik üldözését az Isten már az első Mózesi Törvények óta halállal fenyegette. Az Isten szerint halálbüntetést érdemel az a bíró és civil személy, aki szegények további javaira tart igényt. A szegények üldözésére és módszeres tönkre tételére nekünk, Keresztyéneknek sem Adolf Hitler, sem Orbán Viktor, sem Tóthné Hámori bíró, sem a multimilliomos lakásmaffia nem hozhat fel sem törvényt, sem indokot, sem ürügyet. Mi életünkkel tartozunk azért, hogy ezen Istenellenes, Emberiségellenes és sátáni törekvések napvilágot lássanak, illetve az ilyen gaztettek elkövetőinek további rombolásai és pusztításai megfékezésre kerüljenek. A gonosztevők tetteit - akik a Szent Biblia Isteni Kinyilatkoztatásai szerint a Sátán fogságában és az Isten átkából követik el gaztetteiket - mások védelme és élete, valamint lelke tisztasága érdekében nyilvánosságra kell hoznunk, és a gazemberek bujkálási követeléseit, hogy tetteiket Heródes vagy a korrupt állam gazemberei fedezékében zavartalanul elkövethessék, életünk árán is meg kell akadályozni.

6. Kifejezetten kórósnak és betegesen megszállott viselkedésnek tartjuk a feljelentő Nyist Gábor fél évtizeden át folytatott állandó zaklató tevékenységét, melyekkel ismeretségi körében szertehintett mocskolódásai, rágalmai, hamis vádjai gyakran annyira bűzlöttek a hajdani olajmaffiától és a tényfeltáró rendőrök kivégzésében rekordtartóan mocskos, az orosz maffiától máig a rendőrség legfelsőbb vezetőiig bűzlő Békés megyéből, hogy időről időre eljutottak hozzám. Rendkívül súlyos fokban antiszociális és a szakirodalom szerinti súlyosan paranoid pszichopátiát deklarálja az, hogy és ahogyan képes özvegyet, házától megfosztottat, emberjogvédő civilt, amilyen Sebők István pártelnök, híres emberjogvédő újságírót, mint én, az emberekért ingyen, saját költségen áldozatos és valóban számos kategóriában abszolút rekordtartó munkát végző személyeket mániákusan feljelenteni, zaklatni, üldözni, hatóságok és ismeretségi körében rágalmazni, mocskolni stb. úgy, hogy részemről és Munkatársaim részéről a fél évtizedes egyoldalú üldözése és beteges ámokfutása alatt egyetlen egy szó választ, viszontmocskolódást, viszontrágalmazást, viszont-feljelentést nem kapott. Ez a pszichiátria szerint halmozott személyiségzavarokra, úgynevezett perszonopátiákra enged következtetni, és felveti a kóros elmeállapot, a paranoiás schizophrenia, tehát a tudathasadásos, másként lélekhasadásos elmebetegség lehetőségét is. A paranoiás schizophrének között gyakori ez a békességesen tolerálókkal szembeni, a pozitív beállítottságú személyekkel ellenséges nyughatatlan, antiszociális gyűlölködés, kötekedés és összeférhetetlenség, és az aktív, zajló, tehát a pszichózis állapotában lévő skizoférniás elmebetegeknél általános az ehhez társult hiperaktivitás, ami megvalósulhat Nyist Gábor esetében az ismerősei és a hatóságnál való folyamatos uszítás, próbálkozás, küszködés, kártékonyságra és rosszindulatra egészen szélsőséges törekvés, ahol a személyes egzisztencia is bármikor feláldozható, mert elsődleges cél a pszichotikus elme primitív reakcióinak gátlástalan, és ez a lényeg az effajta paranoiás schizophréniánál, a társadalom pusztításával járó, illetve azt célzó elkeseredett törekvés.

Mindezekre tekintettel büntető feljelentést teszek Nyist Gábor ellen a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 176/A §-ába ütköző Zaklatás bűncselekmény miatt, kezdeményezve Nyist Gábor ellen a büntető eljárás megindítását, és az ezzel ilyenkor együtt járó házkutatás lefolytatását többek között annak kiderítésére, milyen indokok és motivációk, továbbá milyen, a házkutatásig még el nem tüntetett bizonyítékok lelhetők fel annak megállapítására, mi motiválja Nyist Gábort a fél évtizede megszállott viselkedésre és zaklatásos cselekmények áradatára, és milyen addigra el nem tüntetett bizonyítékok lelhetők fel ennek vonatkozásában, túl egyebek mellett a fél évtizede zajló pereskedési tébolyon, mely miatt egyébként nem ritkán zárnak embereket pszichiátriákra és elmegyógyintézetekbe. Határozottan kórosnak és betegesnek tűnik az a viselkedés, ahogyan Nyist Gábor békességes civilekre, a saját áldozataira - mint Schönfelder Józsefné -, emberjogvédőkre és újságírókra támad, és nagyon beteges tünet, hogy réges-régi, vélt vagy valós pitiáner sérelmein nem csak nem képes magát túltenni, de látványosan soha nem is törekedett megbékélésre, hanem megszállottan hajtotta előre a büntetőjogi bosszú, mert a neve valamikor régen elhangzott egy mp3-as hanganyagban, ahogyan az én nevem naponta mindenfelé, tízezrével, a jóindulaton kívül mindenféle zsidózás, cigányozás, halálos kívánságok, szexuális zaklatásos és botrányos beszólások, zaklatásos bűntettek iszonyatos mennyiségű tömegei - ahol az Interneten folyamatosan erőszakosan, fenyegetően és minden mocskot rám szórva próbálnak velem kapcsolatba lépni -, mégsem érzem kényszerét, hogy ennek megbosszulásával töltsem a napjaimat. Mi, emberjogvédők határozottan súlyosan betegesnek látjuk Nyist Gábor úr viselkedését, és javasoljuk az érintett kör IP-címek szerinti ellenőrzését, hányan és hányszor küldenek esetleg mindenféle obszcén, szexuális és trágár tartalmú, fenyegető, továbbá hazug és hamisan vádló és rágalmazó üzeneteket és Internetes kommentárokat a youtube-tól az Index fórumáig bezárólag. Aki Á-t mond, mondjon B-t is, ez az álláspontunk, mivel az abszurdum, hogy engem egy fél évtizeddel ezelőtti névbemondás miatt vádlottként ítélnek, fenyegetőzve a bíróság elé, de még soha, egyetlen eljárás sem folyt az ellenem tízezrével elkövetett becsületsértéses, rágalmazásos, hamis vádas, zaklatásos, életveszélyes fenyegetéses stb. bűntettek iszonyatos tömegei miatt.

Nyist Gábor maga az élő példa arra, miért mondta a Jézus Krisztus és tanítványai, hogy a szerencsejáték a Sátántól való, és az élő példa, miért kell radikálisan fellépni és betiltani a szerencsejáték-maffia összes formáját és valamennyi ágát! Túl ezen - a lakásmaffia-ügyekkel és sok egyéb mellett az ügyvédbűnözéssel mára kritikus látványossággal átfedett szerencsejáték-maffia és az ezen maffia által lefizetett bírók ügyei miatt - létrehozzuk a szerencsejátékok teljes betiltását célzó emberjogvédő és tényfeltáró csoportunkat, mivel a szerencsejáték-maffia mára túlzottan látványos bűntettei kierőszakolták annak nyilvános képviseletét, hogy a polikriminális bűnöző szerencsejáték maffia olyan táptalaja a politika és gazdaság minden részére kiterjedő korrupciónak és extrém látványosan szociopata banditizmusnak, a rendőrségi, ügyészségi, bírói és politikusi bűnözésnek, ami feltétlenül szükségessé teszi a szerencsejátékokkal szembeni kiterjedt, aktív és a nemzetbiztonsági érdekek miatti, valamint a társadalom egészének alapvető biztonsági és élethez fűződő érdeke miatti radikális betiltását és elsöprését. Ha nincsenek szerencsejátékok, akkor a bűnözési ráta és hajlandóság a közélet és az igazságszolgáltatás minden szintjén jelentősen visszaszorul. Ha nincsen szerencsejáték, akkor többé nem jön ez a hírhedt ügyvédi, rendőrök , ügyészek és bűnöző bírók támogatásával működő extrémszélsőséges maffia azzal, hogy ők bármit megtehetnek, mert nekik van pénzük, és annyira a zsebükben van az igazságszolgáltatás, hogy ők azt csinálnak, amit akarnak. Bár kifogásoltuk a magyar kormány eljárását a pénznyelő automaták betiltása vonatkozásában, és baráti filmriportot készítettünk a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnökével, Schreiber Istvánnal, belátjuk és megfelelő dömpingű hangot fogunk adni annak, hogy Magyarországon soha többet pénznyelő automaták ne működhessenek, sem semmilyen szerencsejátéknak ne lehessen létjogosultsága, mert saját példánkon is megtanuljuk mindig a Jézus Krisztus Bölcs Üzeneteit: hogy aki kígyót melenget a keblén, abba a Sátán belemar.

Le a lakosság tömegeit tönkre tevő és öngyilkosságba kergető, a társadalom minden zegzugát mocskos maffia-bűntetteikkel átható pénznyelő szerencsejáték-bűnözéssel és féktelen, undorító, kritikátlan, gátlástalan és hitvány banditizmusával!


Zárszó helyett:
Amikor eme Fellebbezés és Feljelentés elején a lakásmaffia-ügyben szorgalmasan fenyegetőző Csanálosi Ákos ügyvéd irodájáról szólok (Gyula, Béke sugárút 50.), akkor arról a Gyula nevű városról beszélek, ahol akárhány, a maffiáról és a KGB, valamint az orosz maffia bűntetteiről beszélő tanúval és olajtanúval beszéltem már 2001-től 2004-ig, a következő alkalomra mindet úgy megfenyegették, hogy ha sikerült is velük találkozni, mert nem tudták elkerülni, a köszönésen kívül már a világon semmit nem mertek mondani azon túl, hogy megfenyegették őket! Természetesen a maffián és az orosz maffián, valamint a KGB-n fogjuk számon kérni és követelni tőlük az információkat arról, ki a fene ez a Csanálosi Ákos és ez a békés megyei lakásmaffiózó multimilliomos bűnbanda, hogy miután mindenféle "védelmi pénzek" millióit felmarkolták Schönfelder Józsefnétől, Magyarország legnevesebb és számos kategóriájában abszolút rekordtartó, vagyoni szempontból mélyszegény emberjogvédőit is tovább üldözik, beteges megszállottsággal, fél évtizeddel később is folytatólagosan, mint a mániás elmebetegek, hogy egy nyavalyás hangriport az egyik bűnügyükről valamikor emberemlékezettel ezelőtt napvilágra került! Személyesen fogjuk leverni a port az orosz maffián, Vlagyimir Putyin KGB-jének bűntetteit és tömeggyilkosságait, valamint az olajügyeiket előtérbe borítva, katonai és üzletinek álcázott magyarországi befektetéseiket feljelentések és titkos, külföldi bejelentések tömegeivel megtorpedózva, amennyiben nem végzik el a magyarországi igazságszolgáltatáshoz fűződő alapvető kötelességeiket, és ne vakarják le rólunk ezt a megszállott, elmebeteg bűnöző bandát, amelyik képes fél évtizeden át minden magyarok legjobb emberjogvédőit üldözni és orrba-szájba fosztogatni és pusztítani, ahol érik! Nem lehetséges, egy ez a már abban az időben is pokoli hírhedt, bűntetteinek sorozatáról hírhedt extrémkapzsi és extrémrosszindulatú, megszállott bűnöző banda állami védelem nélkül tevékenykedhet, minden magyarok egyik leglátványosabban erkölcsi idióta és gerinctelen rosszindulatú zaklatásait és mániákusan megszállott skizofréniás üldözéseit folytatólagosan elkövetve, megszerezve házat, milliókat, vagyonokat, tönkre téve emberek életét, egész életüket a gyűlöletre, a bosszúra, a rosszindulatra, a gátlástalan, maffiózó haszonszerzésre, a kapzsiságra és a szociopata kritikátlanságra feltéve! Ha a maffia azt mondja, hogy fizessenek meg a kilakoltatottak és az ingyenesen dolgozó, mélyszegény emberjogvédők, akkor mi azt mondjuk: fizessen meg Vlagyimir Putyin és az orosz maffia is, és takarodjon az országból, hogy riválisaik és ellenségeik vehessék át a helyüket!

Türelmesen tűrtem ennek a maffiának a mocskolódásait és rágalmait fél évtizeden át. Elég volt a passzivitásból és végeérhetetlen toleranciából és türelemből. Most már fizessen a maffia, mégpedig Budapesttől Gyuláig az érdekeltségei elleni multimilliárdos bukásokkal.

Most, hogy sikerült triggerelni a rendőrgyilkosságairól és olajbűzéről hírhedt Békéscsabai Városi Bíróság vezetőjének és megbízott bírójának, valamint az állandóan védelmük alá tartozott lakás- és ügyvédmaffiának, triggereljük közösen a rendőrgyilkosságok és a békéscsabai, valamint gyulai olajmaffia vezetőit is, a szlovák, a román és az orosz maffiát, valamint az orosz maffia KGB-s vezetőit, Vlagyimir Putyinnal bezárólag.

Tekintettel terjedelmes teendőinkre, a Fellebbezést és a Feljelentést újraolvasás - azaz grammatikai és az úgyis csak apróbb helyesírási hibák javítása - nélkül ezennel elküldöm.

Molnár F. Árpád
2013.03.05., Budapest, Hungary.

Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://www.echelon8.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telefon: +36/30/919-6386

——————————

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…


 



Orbán Viktor 100%-ban eltussolt és a tanúkat sorozatban lemészárolt bűntetteiből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13, 14., 15., 16., 17, 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31.!

A Romák Elleni Állami Sorozatgyilkosság
Orbán Viktor általi eltussolásáról és világhírhedtté váló újságíró-üldözéséből: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12.!

Az Orbán Viktor által teljes eltussolásra és folytatólagos szervezésre követelt, a világ minden népe és állami vezetése ellen irányuló utasszállító és katonai repülőgépek elleni tömeggyilkos robbantásos terrorcselekményekből egy csokorra való leleplezés: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.!

Az Orbán Viktor által vezetett és eltussolni próbált állami pszichiátriai kínzások, csonkítások, tömeggyilkosságok, Holocaust megbuktatásából egy csokorra való: KLIKK!: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20.!

 


Szabó György évente 20 milliárdos Sanoma-cége és vezetői leplezetlenül és folytatólagosan, az Emberiséggel nyíltan kiirtó módon ellenségesek. Láthatóan élvezik a magyarság öngyilkos alantasságát és nyílt, bűnszervezeti anarchiáját.

 

A Szabó György vezette, az ellenséges titkosszolgálatok által támogatva évi 20 milliárdos bevételre szervezett Sanoma Budapest Zrt. globális fedő- és terrorszervezet által Karácsonyra betiltott filmlista (Mindet töltse le a Mozilla Download Helper programmal és terjessze!):
 1. A Világkormány totális uralmi technológiája ;
 2. Transit és Navstar mögött Babilon, Felül az Ég ;
 3. Titok - Elérni egy másik világot (Videoklip) ;
 4. 2012 - Mielőtt Babilon összeomlott ;
 5. Látszat-e a Kozmosz? Lett-e Isten az ember előtt? ;
 6. Eleve Elrendelés a popzenében (Jelenések Könyve; A NOX-tól a Garbage-ig) ;
 7. Abszolút Kontroll! A Trónfosztott Emberiség - Fotonok, Drogok, Nanorobotok ;
 8. Az eltussolt repülőkatasztrófa - Magyar állami- és CIA-merénylet Indonéziában (A közel 100 halott emlékére) ;
 9. A Föld-del(eted) - Együtt az Új Világkorszakba ;
10. Titok - Bíró Gergő: A Csitári hegyek alatt - Hírháttér kulcsfilmek

 

Az Info Rádiót és a BBC-t is magába olvasztott CEMP-csoport, Orbán, Pintér és orbánék terrorista, tömeggyilkos bűnbandái által üldözött, pl. az Indexen zsinórban betiltott életvédelmi filmjeink. Figyeljék, ahogy napi feljelentéseink és őket ért megkereséseink ellenére a CEMP-csoport és Orbán kimondottan az abszolút leplezhetetlen népirtásokért és tömeggyilkosságokért folytatott hajtóvadászatot! Világcsúcs!:
 1. WTC-szervezések és repülőmerényletek a globális összeomlásig
 2. Karácsonyi milliárdosok, Karácsonyi terrorizmus - Az USA-kormányzat által a Delta utasszállító felrobbantási kísérlete
 3. Repülőkatasztrófák, tömeggyilkosságok a lakosság ellen
 4. Bábeli tömegmészárlások: Sanoma és Videoplayer, Origo és Videa
 5. Médiakartell minden népek irtására
 6. Akik az egész Emberiséget Pokolra szánták
 7. A Sanoma médiamaffia népirtó világterrorizmusa - Gyűlöletháború az Emberiség ellen
 8. A keresztyénségtől Németh Sándorig - Passzív és aktív tömeggyilkosok
 9. Repülőrobbantások bejelentése ellen Vas megye terrorista főkapitánya, Halmosi Zsolt


A Háttérhatalom léte és technológiái, valamint az Emberiség helyzetének megértéséhez a HÍRHÁTTÉR-Világirodalomból:
A teljes Ringier médiamaffia-hálózat betiltotta! HÍRHÁTTÉR: Ezt a földet újraírja
2008-10-02. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom, ama Nagy Babilon - Meglátni a Pokol Kapuját... /Christian Crown - Fenyvesi Theresa - titok és Molnár F. Árpád/ (Film, 31 perc)

2008-11-02. Minden idők egyik, ha nem a legnagyobb UFO-inváziója (Fotókkal!) - Amit Babilon elvett, azt a Hírháttér visszaadja
/Molnár F. Árpád történelmi leleplezése/

2008-11-28. HÍRHÁTTÉR TV: Kollektív életálom - ismeretterjesztő film
/Molnár F. Árpád/ (Zene: Ennio Morricone: A Polip) (Film, 16 perc)

2008-12-26. Beszervezésem elő(zmé)nyei /Tánczos Krisztina (Tánczos Gábor nagynénje)/

2009-01-15. HÍRHÁTTÉR TV: A Háttérhatalom Neve: A Titokzatos Nagy Babilon - A Jelenések Könyve Elkezdődött /Molnár F. Árpád/ /Zene: 8 zeneszerzőtől/ (Film, 97 perc)

HÍRHÁTTÉR - Jézus KrisztusAhol a jövő életre kelt
2009-02-01. HÍRHÁTTÉR TV: DNS és foton, és a szörnyek istenné váltak /Christian Crown - Molnár F. Árpád/  (Film, 16 perc)

2009-05-14. HÍRHÁTTÉR TV: Bevezetés a Világ titkaiba
/Molnár F. Árpád/  /Zene: Alban Berg, Sir Edward Elgar, Lendvay Kamilló, Ligeti György, Reményi Attila/ (Film, 92 perc)

Orbán Viktornak való ajánlás helyett: 2009-05-23. A Cégen belülről: Az NBH és a hajdani Orbán-kormány soha, sehol, senki által nem publikált titkosszolgálati módszereiből és eszközeiből /Molnár F. Árpád/

2009-06-21. Elmeprogramozás, teljes kontroll: háttérhatalmi, katonai stb. titkosszolgálati Echelon-áldozatok az egész bolygón /Molnár F. Árpád/

2010-03-12. HÍRHÁTTÉR TV: Egy zsidó Echelon-tanú vagy 10 millió magyar - Valerie B. Wolf, mi és a Háttérhatalom /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád(Film, 20 perc)

2010-03-17. HÍRHÁTTÉR TV: Illuminátusoknak programozták - Henry Kissinger, Brice Taylor és a millió dolláros bébik /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 17 perc)

2010-03-31. HÍRHÁTTÉR TV: Echelon-tanúk és Világkormány (Istenekké az ördögök között) (Film, 22 perc)

2010-04-04. HÍRHÁTTÉR TV: Programozott katonák (Andy Pero és a Montauk-fiúk) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc)

2010-04-15. HÍRHÁTTÉR TV: Szexrabszolga, titkos ügynök (A programozott Candy Jones és e rejtett világból) /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 23 perc) /Zene és hangeffektusok: Molnár F. Árpád/

2010-05-18. HÍRHÁTTÉR TV: Alapok és nanorobotok (Film: 12 perc; KLIKK!)

2010-07-30. HÍRHÁTTÉR TV: Kémnek és orvgyilkosnak programozva: Christine DeNicola Echelon-tanú /Varga Szibilla Anna - Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!) /Zene: Reményi Attila/

2010-08-06. HÍRHÁTTÉR TV: Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
(Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-08-30. HÍRHÁTTÉR TV: Akik mindig itt voltunk... - ISTENTŐL a holtak között /Molnár F. Árpád/ (Film, 20 perc; KLIKK!)

2010-09-22. HÍRHÁTTÉR TV: A világkormány titkaiból - Égi és földi követek, akik belülről ismerik... /Nagy Sándor "Naleksz" - Molnár F. Árpád/ (Film, 33 perc; KLIKK!)

2011-01-06. HÍRHÁTTÉR TV: Elmeprogramozás: Amerikai, zsidó vagy magyar média- és népminőség?
/Daria Rubinstein - Molnár F. Árpád/ (Film, 13 perc; KLIKK!)

2011-08-13. HÍRHÁTTÉR TV: A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 36 perc; KLIKK!)

2011-08-23. HÍRHÁTTÉR TV: Sziget 8 - A TEREMTŐTŐL Hollywoodig (Forrásfilm, Kulcsfilm) /Molnár F. Árpád "ELI" - Angela Trianglar "Musica"/ (Film, 21 perc; KLIKK!)

2011-12-28. HÍRHÁTTÉR TV: Emberprogramozás - A Titkos Világháború (Claudia Mullen, Wolf, a két Clinton és a Molnár F. Árpád "ELI") /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/ (Film, 27 perc; KLIKK!)

2012-01-11. HÍRHÁTTÉR TV: Nincs Önálló Gondolat (NWO-Film 2012) /Molnár F. Árpád "ELI" - Nagy Sándor "Naleksz"/ (Film, 19 perc; KLIKK!)

2012-06-10. 18+! Embertelen és emberfeletti!: A Háttérhatalom és az illuminátusok szexuális szupertitkaiból /Molnár F. Árpád "ELI"/

2012-12-19. HÍRHÁTTÉR TV: Köztünk, akik belülről ismerik a Háttérhatalmat - Magyar és külföldi kormányfőkkel voltunk...
(Film, 24 perc ; KLIKK!) /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor - D-Day Dono/

2012-12-31. HÍRHÁTTÉR TV: Sugárzó Terrorizmus: CIA és KGB... - Christine DeNicola és a Molnár F. Árpád (ELI) Történetéből
(Film, 26 perc; KLIKK!) /Molnár F. Árpád "ELI" - Domján Tibor/  /Zene: Molnár F. Árpád "ELI"/

Továbbra is várjuk azon ügynöki, illetve hazaáruló, alkotmányos rend elleni és nemzetközi terrorista, elektrosokkos, méreginjekciós, gyermekgyilkos, tömeggyilkos stb. jelentkezését és bizonyságtételeit feliratkozásra, akik kvázi, illetve totális ellenségei a Hírháttér keresztyén, emberjogvédő, ingyenes jogsegélyező, tanácsadó, életvédő, oknyomozó, tényfeltáró és Echelon-tanú tevékenységének. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a listákból halálbüntetés ellenében sem áll módunkban egyetlen nevet sem visszamenőlegesen eltávolítani, mert az történelemhamisítást jelent, továbbá a listában kizárólag megszállottan rosszindulatú és patológiás elemeket vettünk fel, akiknél a javulásra szinte valamennyinél totálisan 100%-os az esélytelenség.       (2009.11.10.)

Lap teteje

   

web counter
web counter

Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ)

Kapcsolat:
30/919-63-86
azoknezo@citromail.hu