A címbeli fogalmak önmagukban is az ország pontos tükrét adják, ha az egyik beteg, ez illik a másikra is. Ha az egyik korrupt, a másik sem lehet különb. Együttes tárgyalásukat azok a példák indokolják, melyek az egészségügy jogvesztéséről és az igazságszolgáltatás betegségeiről szólnak.

      A múlt héten „Végjáték a vizitdíjjal” címen tettem közzé egy felhívást, melynek alapja Nagy Levente fogorvos vizitdíj szedésének megtagadása ügyében született jogerős ítélet volt. A továbbiak megértéséhez ennek lényegét ismét közlöm: Volt egyszer egy vizitdíj… (2007). 2008 tavaszán népszavazás szüntette meg a vizitdíjat. Az egészségügy erőszakos átalakításának sok áldozata volt, van és lesz is mindaddig, amíg a betegek és orvosok mindannyiunk érdekében nem képesek kellő érdekérvényesítésre. A vizitdíj legkitartóbb megtagadásának első és utolsó áldozata Nagy Levente kunhegyesi fogorvos, akit immár jogerős ítélet kötelez az általa be nem szedett 327 ezer forint kamatostól való megfizetésére. Az ítélet másodfokon a debreceni fellebviteli bíróságon született 2009. február 4-én.

     A példa mutatja, hogy egy ilyen döntésre lehetett találni paragrafust. Az a sokat hangoztatott tény, hogy a vizitdíj bevezetése alapvetően alkotmányossági aggályokat vet fel, a védőügyvéd szavától sem talált halló fülekre. A 2007 óta eltelt idő alatt a bírósági feljelentés okafogyottá vált, hiszen ha van értéke egy népszavazásnak, akkor az mindennél erősebben bizonyította a népakaratot. Időközben nemcsak a vizitdíj szűnt meg, hanem maga a feljelentő, a Szolnok megyei OEP is, mivel REP-pé alakult (Regionális Egészségügyi Pénztár), igaz, a jogfolytonosság megtartásával.

     A fentiek ismeretében gondolkodó ember számára világos, hogy az ítélet ugyan lehet jogszerű, de mégis okafogyott, és idő szerint nevetségessé is vált. Azóta már vége lett Molnár Lajos és Horváth Ágnes miniszteri tündöklésének, és a vizitdíj automaták is ki tudja hol rozsdásodnak. E sorok írója, Nagy Attila, aki 2007 februárban a vizitdíj bevezetése előtt kezdeményeztem a vizitdíj szedésének orvos és beteg egyetértésével történő, polgári engedetlenségen alapuló megtagadását. Ha ez akkor sikerrel jár, megtakarítható lett volna a több milliárdba kerülő népszavazás. Nem így történt, népszavazásra volt pénz és munkaerő, az egészségügyre azonban azóta is kevesebb jut mindkettőből. A népszavazásra (kényszerűen) elköltött milliárdok mellett duplán nevetséges, hogy egy hátrányos helyzetű körzetben (Kunhegyes) jelentős erőfeszítésekkel hivatását ellátó fogorvostól e pénzt kamatostól és a bírósági költségekkel együtt követelje a jelenleg nyereséggel és milliárdokkal gazdálkodó szervezet. A félreértések elkerülésére közlöm, hogy Nagy Levente – a családnév azonossága ellenére – nem rokonom, de sokadmagával együtt küzdőtársam a gyógyító munka megvédésében. Így kérem a fentiekkel egyetértő orvos és fogorvos kollégáimat, hogy lehetőségük szerint támogassák őt adományukkal a bírósági ítélet megszületésének órájában erre a célra nyitott bankszámlaszámon:

     Nagy Attila - OTP 11773384-01006463

     Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyen az országban 300 olyan orvos, aki személyenként 1000 Ft-tal ne tudná kifejezni egyetértését. Abban a különleges esetben, ha a bankszámlára még nagyobb számban történnének befizetések, kifejezve a társadalom összefogását, e tényt nyilvánosságra hozom, és gondoskodom a többletnek jótékony célra fordításáról.

     Az eltelt 10 nap alatt a szolidaritást bizonyító befizetések történtek, a bankszámla továbbra is nyitott, nemcsak egészségügyi dolgozók, de számos magánember is kifejezésre juttatta egyetértését és támogatását. A végeredményről február 27-én pénteken 14 órakor tartunk nyilvános sajtótájékoztatót Budapesten az Andrássy út 124-ben (a Nőszövetség helyiségében). A sajtótájékoztató, ahogyan egykor a vizitdíj is, a mindenkori egészségügyről szól, így kiemelten közérdekű. Ismét elgondolkodtató, hogy eredményt (lásd a népszavazás) csak az orvosok és a betegek egyetértésével és összefogásával lehet elérni.

     A fenti jogerős ítélet és a nyilvánvaló jogtalanság, a tisztességgel dolgozó, máskor munkáját elvesztő magyar ember jogfosztott állapotát a mai jogviszonyokat összehasonlító környezetbe kell helyezni. Azt elmúlt évek ítéletei (Tocsik, Kulcsár, Princz ügyek) nyilvánvalóvá tették, hogyan kaphat néhány milliós bírságot a sokmilliós kárt okozó, magának ugyanilyen arányú hasznot bezsebelő szerencselovag. Ennek tükrében felháborító (ha tud még a társadalom ilyen lenni), hogy fogorvosunknak kamatostól kell megfizetnie azt a 327 ezret, ami a hangzatos reklámok alapján egyébként is őt illette volna meg. Az ügy (értsd a címbeli egészség- és igazságügy) megértéséhez egy kis Debrecen-ismeret is kell. Mindketten az itteni egyetemen végeztünk, az egyetem vezetése kiállhatott volna mellettünk még a vizitdíj megtagadásában is. Persze, nem tette, hiszen az egészségügy piacosítása itt éppen rektori segédlettel folyik, ennek legutóbbi példája a kazincbarcikai kórháznak a Debreceni Egyetem általi bekebelezése. Az „egri kórházvédők” többsége is Debrecenben végzett, az ő ügyükben sem szólalt meg az alma mater, nem is fog. Amikor az ország minden részéből kaptunk támogatást a fenti felhívásra, a 35 ezres Debreceni Egyetemről senkitől. Itt az egészségügyben ugyanúgy megfélemlítettek az emberek, mint ahogy általában lehet félni az országban uralkodó közállapotoktól és a jogszolgáltatástól is. Tízmilliárdos látványos beruházások történnek, aki szólni mer, de akár enélkül is, hamar az utcán a helye. Az egri kórház ügyében hamarosan (március 5-én, Szolnokon) újabb ítélet születhet, ami feltárja az üzletvilág által megalázott kórház törvénytelen működési engedélyét. Ha nem így lesz, továbbra is vérszemet kapnak az egészségügy pénzéhes befektetői, és a megtorlás nélküli bűnök tettesei. A jogfosztottság tudatosításában azonban továbbra is világos tájékoztatásra, és orvos-beteg összefogásra van szükség. Erről szólt a vizitdíj megtagadása. Mikor látja be a magyar társadalom, hogy az egészségügy Horváth Ágnesénél az igazságügy Draskovicsa sem különb? Molnár Lajos és Horváth Ágnes tevékenységéről már megszületett a népítélet.
 

Dr. Nagy Attila
orvos, közíró