Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

BETILTOTT LAP!


Csaknem minden nap bővülő tartalommal, rádiós és filmes anyagokkal!
!ÍRJON ÉS NYISSON TOPIC-OT A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBAN!!
Napi friss! - Rövid hírek és kommentek

 

   

HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Kiáltványok a bal- és jobboldali cenzori és brutális, fegyverbe szólító söpredékről - Hiába mondtuk el az okokat és az elkészült jövőt, s azt, hogy tudjuk, szinte mind a szakadékba rohannak...

 
 


Már el van döntve, idióták, mint a hetvenes években az álrendszerváltás és a föld tételes elosztása, de ti, a titkosszolgálatok által előre tudottan megszervezett és aljasságra felépített jobboldal átvert fanatikusai nem foghatjátok fel, pedig most előre szóltak nektek, nem úgy, mint a hetvenes és nyolcvanas évek végén arról, mi ellen kell védekeznetek. Alja népnek disznó a vége. És ez is pontos tervek szerint lett így, és ezt is előre elmondtuk, ahogy azt is, hogy a magyarkodó jobboldal - el van döntve - a szemétdombra, precízen elhelyezett botránykövekkel halálra törve, a megtagadott igazság a Világtörténelem tekintélyébe íratik. Mert amiről már - Istennek most legyen hála - döntés született - legyen az a WTC önlerombolása és az ebből szervezett afgán és iraki háború, vagy a Szovjetunió összeomlasztásának jó pár évtizeddel előtte megtervezett, véglegesített forgatókönyve -, azt már senki, sehogy nem fordíthatja el. Ti, buta és primitív, mesterségesen elállatiasított "magyarok" pontosan végre fogjátok hajtani mindazt, amit rólatok elterveztek. És én azt mondom, mentsenek meg titeket azok a fürök és vona gáborok, akik az egész hazug, álmagyar gyűlöletoldalt a halálpontos háttérhatalmi tervek és mesterséges forgatókönyv szerint létrehozták. Kérjétek csak tőlük továbbra is olyan bőséggel az elvégzett igazságokat, ahogyan a titkosszolgálati és kémfőnök Für vezetésével eddig is megkaptátok: A SEMMIT, ÉS A BAJT BAJ HÁTÁN, AHOGY EL LETT TERVEZVE!

V MP3 V MP3 O
A felvétel meghallgatásához vagy letöltéséhez ide kattintson! (19 perc)

Megjegyzés:
RTL Klub! Aztán nehogy úgy járjunk ám, ahogy az MTV szokta, hogy a Híradó ún. "ismétlése" már egészen új felvételeket tartalmaz! Ja, hogy arról álmodtok, majd megteszitek az óvintézkedéseket a többi médiummal, ahogyan annak idején tettétek egyetlen nagy bűnszervezetben? De hát ti is tudjátok a jövőt, nyuszifülek!

2008-09-27.
Molnár F. Árpád

Mint azt Bogár László mondta, már 1978-ban nem csak az álrendszerváltozás volt eldöntött, de az is, mit, kiknek fognak eladni. Akkor nem volt, aki elmondja a világnak. Most van, ezért az egypártrendszerű bal- és jobboldali államügynök-féregtársadalom az USÁ-tól Magyarországig a lebutított, ostoba, már megint öngyilkos csőcselékeivel üldözteti az igazságot, hogy senki ne hallja, senki ne értse meg a most is elkészült és tudott jövőt, hanem mindenki ellen, aki nem gyűlöl és uszít, hanem tényfeltár, szóljanak a hamis vádak, a betiltások, a rágalmak és épüljenek minden igazak ellen a börtönök.

A tervek szerint lecsúszó csőcselék már most olyan korrupt és közveszélyes hatalmat hirdet, amilyet sem Antall, sem Boross, sem Horn vagy Orbán nem mert kimondani soha!

Szóval csak előre, a lealjasulás és a csodálkozó észbe kapás útján, ahogyan előre el lett végezve, mint a WTC, abból Afganisztán és Irak, vagy pl. az 1990-es álrendszerváltás, évtizedekkel előtte. Nem kell nektek, primitív, álmagyar ügynöki és pártról pártra, évről évre átvert és elaltatott népi csürhe az igazság, hanem kell nektek az, amit echeloni uraitok és bábeli isteneitek az igazság helyett koncként elétek vetnek: emberi jogok és élet-, valamint alapvető túlélési érdekek helyett pártok, cenzúrák, hol ilyen, hol olyan kötelezően imádni való bálványzászlók és divatcímerek, az ember tisztelete és a tartalom helyett bálvány-jelképek, pisis kis náci, csuklyás-maszkos rohamosztagok, fenyegetések, betiltások, erőszak, agresszió, zsidózás, cigányozás, niggerezés, koncepciós perek, megrendelt állami brutalitás, hazugság és rágalomkampány, börtönök és politikai gyilkosságok.

Kell nektek olyan ország, ahol az embert nem tettei, hanem származása szerint ítéli a törvény, és nem kell nekünk a Sátán mocskos szemétdombja, ahol a disznók között az a szégyen, aki a zsidót védi, a cionizmust felfedi, a sárgát és a színes bőrű afrikait szereti, az ügynöki manővereket leleplezi, a cigányságot védelmezi, a cigány bűnözőt a fehér bűnözővel egy lapon említi, hanem kell nektek a butaság, a vadság, az ostoba, szellemi és erkölcsi közöny és lealjasulás, mert állatabbak vagytok az állatoknál, hangosabbak az eddig nem lealjasított millióknál, egy szűk, a titkosszolgálatok által "jobboldalba" szervezett ügynöki söpredék megtévesztett és kényelmesen, laza csukló mozdulatokkal hülyére vett, már most despotizmust gyakorló förtelmes kisebbsége, akik között mi, keresztyének, akik tettek és nem pártgörénylét, meg származás szerint ítéljük meg az embereket, nem kelletek. Mehettek a gödörbe, ahová Végzett titeket az Isten és rendeltek titeket az előre elkészült jövővel Babilon globalista (tehát babiloni) urai.

Van nektek hol Orbán képében szent korona, amit a tervek szerint megtapostatok, mondván, hogy az meg minek, aztán a gyűlölködés nevében szent korona, amit a tervek szerint elfogadtatok, és aminek nevében jobban elállatiasodtatok, mint bármely korábbi kormány alatt, mert akkor másként volt tervezve, és az államgörény-, mesterséges pártgörénysajtó másképp volt tervezve és központilag szervezve. Disznófajnak disznóól, Júdásfajnak Júdásbér.

Az Igazság - amiként Krisztus korában, és ahogyan Krisztus Tanította - mindig csak egy kiválasztott, igen, mesterségesen kiválasztott maradéké volt. Ahogyan Kálvin mondta, mondom én is:

onnan tudja az ember, hogy a Sátán többségi söpredékhez vagy az Élő Istenhez Rendeltetett maradékból való-e, hogy a józan észt vagy a sötétséget követi.

Nekünk éppen úgy elmondták, mint elődeinknek a hetvenes években az 1990-es rendszerváltást és az azt követő ország-kiárusítást:

alig lesznek néhányan, akik nem fognak vágtatva a szakadékba zuhanni, hanem visszafordulnak és az ellenkező irányba indulva a jövő mellé állnak. Vannak azon hálózatok is, amelyek ismertek engem, tudták, hogy a mi vagyok, és nem a megfelelő módon reagáltak. Az ő jövőjüket is elvégezték anno: farkuknál fogva fogják mindet - a Háttérhatalom ismeri e hasonlatot a globalizáció babiloni trónjáról - választott tróntermüknek trónjába, a WC-be vágni.

S még azt is tudjuk, ki fogja rájuk oltani a villanyt, de még azt is, ki fogja őket a WC-be hajítani.

Ha egy embert vagy egy - Krisztusi Terminológiával - angyalt disznóólba szülnek, nem a lénynek kell négy lábra ereszkednie, hogy a környezet butaságához és barbár, elvadult, gyűlölködő vakságához lealjasuljon. Nem. Amit tennie kell, az az, hogy kirúgja a disznóól ajtaját, és angolosan távozik, aztán szépen végignézi, ahogyan az idióták a kidőlt disznóól-ajtón kizúdulva (mondtuk), egy magas hegyről, hogy jól lássa mindenki, magukat WC-papírba csomagolva leugranak, és pörögve alázubognak, ahogyan Krisztus korában a disznók, mert megláttak maguk között egyet, amelyik nem röfögött.

Végül egy ajándékfilm az illegálisoknak (nem a Hírháttér vágásában).

Illegálisok! Jó utazást!

Ja! És az RTL Klub marháinak és minden más országos médiabeli ügynökidiótáinak:
ha Pál apostolokra céloztok, amikor örömteli módon halottakról zengtek hazug sátáni éneket, emlékezzetek meg előtte valami Pál fiáról, no, nem Istennek, hanem a Sátánnak jelképes első veértanújáról. Na meg arról, amiről - Pál említett szerencsétlen fiához hasonlóan ugyancsak - jó előre hiába szóltak: hogy most nagy a nevetés [ebben az egypárt-terrorrendszerben - a szerk.], de aztán sírás lesz a vége

 

Na, miért nem volt pont, média-nyuszifülek!

 

 

Molnár F. Árpád
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

 


 

A Hírháttér egyéb kapcsolódó anyagaiból:
2008-09-25. - A megjövendölt jobboldal - Keserű tények, példátlan elemzés
HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Az elemzés olvasható, továbbá meghallgatható és MP3-ban letölthető.
/Molnár F. Árpád/
A képhez: Változatlan múlt, változatlan háttér, a mindőnk által, mindenkor tudott közös titkok egyike: A rezsimet nem lehet leváltani.
Tartalom: Újra páratlan elemzést olvashatnak a Hírháttéren.

 

2008-09-25. - HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: Hangrobbanás a kurucinfó lemeztelenítésére - Az elmúlt évtizedek egyik legjobb szónoklata
/Molnár F. Árpád/
Tartalom: Mit is mondunk? Lemeztelenítés? Szavainkat senki ne feledje. Mert nem a szavakkal zsonglőrködünk, hanem elmondjuk a jövőt, amelyben a disznók disznókként fognak elhasalni ama drága Szegletkövön, az igazak pedig - a gyűlölet tehetetlen kínlódóival szemben - (Dániel próféta szavaival) csillagokként fognak ragyogni az égen.
KLIKK az oldalra! (19 perc)
(Meghallgatható és letölthető!)

 

2008-09-24. - Alárobbantó cikk a kurucinfó államügynöki cenzúra- és betiltóportálról - Le fogjuk leplezni a hazugokat és a gyűlölet antikrisztusait
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Ócska, mocskos államügynökök vagytok, akik mukkanni sem mernek sem politikai gyilkosságokról, sem államilag szervezett elektrosokk terápiákról, sem a titkosszolgálatok szervezettségéről és működéséről, sem a rendőrség belső szerkezetéről, sőt, akik ezek leleplezését végzik és elvégzik helyettetek, mint én, azok ellen indítotok támadást.


 

 

2008-09-24. -
A "cigánybűnözésről" értelmesen, azaz ahogy tilos és üldözendő - (és) az ún. "cigánybűnözés" népi és szociológiai vonatkozásaiból
/Molnár F. Árpád/
Tartalom: Tényfeltáró cikk a lelki mozgatórugókról, tanácsokkal az értelmes jobboldali szavazók és a cigányság vezetői és aktivistái felé.
(A képen Lakatos Attila cigányvajda)


 

2008-08-19. - Elrejtett tömegmészárlások - A Legfőbb és Katonai Főügyészségnek, valamint más intézményeknek elküldött levél nyilvánosságra hozatala
/Molnár F. Árpád/
Részlet: Most álljon itt teljes terjedelmében, amiről számos egyéb mellett kizárólag a Hírháttér képes és mer beszélni, mert az utóbbi esztendőkben e téren is a Kádár-rendszer hallgatásának és bűnpártolásának színvonalára zuhant vissza a jobb- és baloldali média egyaránt... (...) A Hírháttér vadászni kíván mindazokra, akik a megnyomorítottak és a politikai gyilkosságok áldozatai ellenségeiként pártfogásukat bármi módon kifejezni merészelik a pszichiátriákon Adolf Hitler óta a mai napig megnyomorított és lemészárolt ártatlan tömegek ellen, igen, az EMBERISÉG ELLENSÉGEIKÉNT.

 

2008-07-07. - Nyílt levél a Kuruc.infónak ; Leleplezzük a Kurucinfót - Ahol a gyöngyöket megtapossák, a népet moslékkal mérgezik
/Molnár F. Árpád/
Részlet: A Kuruc.infó, mely KIVÉTEL NÉLKÜL AZ ÖSSZES FELMERÜLT ESETBEN(!) visszautasította a konkrét állami módszerek feltárását, az állam és a rendszer megbuktatását, szándékosan hallgatja el az 1990 óta több ezer politikai gyilkosság valamennyijét(!)...

 

 

2008-06-01. - HÍRHÁTTÉR TV: Bűnöző államok rendszere, kitüntetett gyilkosok - Lakatos Pállal
/Lakatos Pál - Molnár F. Árpád/
Tartalom: Előre tudott történelem (mint pl. a Szovjetunió összeomlása, a Magyar Gárda megerősödése. Egypártrendszerű országlás, közös rablás, közös bűnszervezeti védelem, elmaradt felelősségre vonások. Lengyelország, Szlovákia, leszakadó Magyarország. Bel- és külgazdasági folyamatok; a külföldre herdált uniós milliárdok. (Film, 9 perc)

 

 

 

 

Előző cikk:
2008-09-27. -
Az Egyesült Államok kormánya betiltotta az agyonhallgatott, cigány-, színes bőrű- és emberjogvédő, az Emberiség-ellenes Echelon-technológiákat egyedül leleplező Hírháttért
/a Hírháttér közleménye/
Tartalom: A Hírháttér - első lépésben - számos állam diplomáciai képviselete, titkosszolgálata, számos állam keresztyén egyházi szervezete részére elküldte a linkre kattintva elolvasható közleményt. Ezt követően az első pár órában már több, mint 1000 címre eljuttatta. A  televíziók, rádiók és országos lapok tömegeinek, bel- és külföldi titkosszolgálatoknak, nagykövetségeknek és konzulátusoknak, Internetes lapok százainak, több tucat országgyűlési és Európai Uniós képviselőnek, Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak tucatnyiszor, belföldi és nemzetközi (ál)emberjogvédő szervezetek sorának, számos bel- és külföldi nagy- és kisegyháznak, megannyi keresztyénnek és ateistának. Ebben nincsenek benne azon aktivistáink tevékenysége, mely alapján nyilvánvaló, hogy a közlemény már az első órákban legalább 5-10 ezer címre eljutott! A magyar történelem legsötétebb hátterű elhallgatása által körülvéve a Hírháttért - szemben a náci és hitlerista szellemi brutalitást követelő portálok szüntelen cionista hirdetésével - valamennyi cionista és álmagyar országos médium agyonhallgatja. Ez önmagában is a magyar történelem szégyen- és gyalázatrekordja lett, önmagában is örök tanúbizonyságot téve arról, hogy mindannyian tudták, hogy amit elhallgatnak, az az elborzasztó Valóság, az Emberiség bukása és annak oka, valamint ők, annak okozói.

Lap teteje

Következő cikk:
2008-09-29. -
A 2006-os KJE nyílt levele Draskovics Tibornak, Bencze Józsefnek és Tóth Gábornak
/Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE)/
Tartalom: A javarészt 2006-os áldozatokból alakult KJE nyílt levele a 2008 szeptember 20-i tüntetésekről és a kormány Istentiszteleten részt vevők elleni állami terrorakcióiról.
   
 

web counter
web counter

Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu