Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

 


Csaknem minden nap bővülő tartalommal!

!ÍRJON A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBA!
...többek között a Morvai Krisztina vetette fel ezeknek az őrző-védő maffiaszervezeteknek a feloszlatását (...) egyébként az In-Kal Security-vel kellene kezdeni, amelynek legfőbb futtatója és védelmezője a kormány...

ºMP3

   

Idegen eredetű milíciák és kémszervezetek: A Magyar Köztársaság őrző-védő "szolgálatairól"

2007-08-12.
Az őrző-védő cégek háttere és tevékenységi köre olyan témakörök, amelyekről pár éve még senki nem mert beszélni az Interneten. Aki viszont mégis megtette, azt a médián elbutult szerencsétlen birkanyáj megkövezte, mert az emberek olyan buták voltak, hogy mit sem tudtak arról, hogy ilyesmik léteznek, akik pedig tudtak róla, úgy hallgattak, mint a sült hal. Ez utóbbiak még vitatkozni sem mertek ezekről a dolgokról, hanem ha szó esett ilyesmiről, csendesen távoztak; a gyávábbak és hitványabbak pedig - így az újságírók egy része - csak a sajtószerkesztőségek és tévéstúdiók között keringő másolatokat merte olvasgatni, de a megfelelő Internetes címekre nem mert klikkelni, nehogy az IP-címére felfigyelve rászálljon az NBH. Az ilyen elmenekülők voltak ez idő tájt az újságírók, akiknek éppen a tájékozódás, a tájékoztatás és az életvédelem lett volna a kötelességük, de ők aztán minden ilyen és hasonló helyzetben úgy iszkoltak el egytől egyig, mintha Gyurcsány Ferenc lőtt volna utánuk egy ÁVH-s sorozatot. Csak a buták álltak le az őrző-védő cégekről (is) vitatkozni, akiknek egyébként valójában szól a médiacirkusz és bábeli színi előadás, azaz - sajnos így volt ez és lesz a jövőben is mindenütt: - a sötétségben tartott és tovább butított nép. A nép, akiből a média az államhatalom körül élőkkel éli amúgy számára is egyre bizonytalanabb, kétségbe ejtőbb és kilátástalanabb életét.

Az őrző-védő cégek (kém- és maffiaszervezetek, melyek javarészt izraeli tulajdonúak, és az FSZB (tehát a KGB) kapcsolatrendszerébe tartoznak) olyan militáns szervezetek, amelyek releváns (jelentékeny) befolyást és hatalmat gyakorolnak nemcsak a kormányon és a pártok felett, de a pénzbehajtáson, a drogpiacon stb. keresztül ellenőrzik és terrorizálják az ország - legfőképpen Budapest és a Balaton - üzleti életét és gazdasági keringését. A leglátványosabb módon a kisvállalkozók isszák meg ennek a levét, akik sokszor az életükkel fizetnek, ha nem tejelnek vagy útjukba kerülnek ezeknek az izraeli-orosz állami gengszterbandáknak, melyeket büntetőjogi szempontból, mint legfőbb felelősök a pártok üzemeltetnek és védenek bilaterális (kétoldalú) politikai és anyagi támogatás keretében. A pártok biztosítják a törvényeket (amiket biztosítanak, mert a többi tevékenység természetesen illegális marad), a pártok adják - az adófizetők adóiból - a pénzt, a pártok adják a politikai és "igazságszolgáltatási" védettséget (azaz a törvény felettiség mellett a törvényen kívüliséget), míg a messze javarészt idegen (főleg izraeli, másodsorban orosz) titkosszolgálatok által telepített cégek viszont biztosítják a politikai és anyagi tőkét.

Az anyagi tőke pénzbehajtásokból, drog-, prostitúció és fegyverkereskedelemből befolyt pénzekből, a Földön körbeutaztatott vagyonokból, alapítványokba kimentett összegekből, magánszemélyek és alvilági üzletek hasznából alapított vállalkozásokból tevődik össze. Ezért is kellene a pártok számára megtiltani, hogy a választások és bárminemű önreklámozás címén akárhonnan pénzt felvehessenek vagy kaphassanak, mert a magáncégek részéről és egyéb címeken reklámcélokra átvett vagy felhasznált összegek javarésze eredetileg a politikai maffia által elherdált, kilopott közvagyonból csorog vissza a pártok kasszáiba, amelyekért a pártok szolgálataikat kínálják az alvilágnak, mely valójában 1990-re már teljesen eggyé vált velük (nem mintha volna bárhol a Földön olyan konstrukció, ahol létezne alvilág politikai egység nélkül).

Egy rövid kitérőre: A rendőrségi alapítványok kicsiben nagyon hasonlóan működtek, mint az őrző-védő cégek. A rendőrségi alapítványokról annak idején nagyon kevesen ugyan - így pl. én is - merték elmondani, hogyan működnek és miért, azonban az őrző-védő cégekről még annyian sem mertek mondani egy árva kukkot sem. Korábban ugyanis abszolúte tilos volt arról beszélni, hogy Izrael és a KGB terjeszkedésének az őrző-védő cégek az egyik módja Magyarországon innen és túl. Egészen a közelmúltig az Internetről is kirúgták mindenhonnan azokat, akik ezeket a tabutémákat csak említeni merték. A médiának gyakorlatilag az összes - értsd: valamennyi - újságírójával együtt fedezték az idegen titkosszolgálatoknak a Magyar Köztársaság elleni agresszív territoriális akcióit. A sajtótársadalom "rendszerről" "rendszerre" áthozott förtelme és bérhordaléka (mármint a sajtó) pedig úgy vetette ki magából az igazságot csak említeni próbálkozókat, mint Népszavás a Jézus Krisztus Igéjét, vagy mint Bánó András és Friderikusz a szabálysértés gyanújába kevert fejbe lövött magyar és külföldi civileket.

 
Beszédes sorrend arról, hogy, s mint áll a nyomozás: a Nemzeti Nyomozóiroda a móri és mobiltelefonos Lamperth Mónikának adta át első éves jelentését, a belügyminiszter-asszony pedig a jutalmakat osztogatta a pártalkuk szerint.

Mi azonban most "csak" az őrző-védő cégekkel szeretnénk foglalkozni: Újabban többek között a Morvai Krisztina vetette fel eme őrző-védő maffiaszervezetek feloszlatásának szükségességét, ami egyértelműen pozitív kezdeményezés (egyébként az In-Kal Security-vel kellene kezdeni, amelynek legfőbb futtatója és védelmezője a kormány, noha nehéz volna hirtelen eldönteni, valójában ki is ad munkát kinek). Morvai következetesen nem hangoztatta, hogy ezek az őrző-védő cégek bizony szinte mind izraeli állami-katonai szervezetek és kémszövetségek, melyek feladata a vezető sportolókkal és másokkal való szövetségre lépésen stb. keresztül, az ország gazdasági vérkeringésén át, eggyé válni és megszerezni az uralmat az ún. "igazságszolgáltatás" intézményei és a politikai irányítás felett. A külföldi titkosszolgálatok ezt persze számos egyéb módon is próbálják mind hatékonyabban elérni. A Lamperth (móri) Mónika által létrehozott Nemzeti Nyomozóiroda politikai "fogd meg"-jei, és sokan azok közül, akiket ott tartottak/tartanak fogva, szépeket tudnának elmondani ezekről a dolgokról, pl. akkor, ha a hazugságvizsgálatok eredményei nem politikai döntésekre születnének, valamint ha a Nemzeti Nyomozóiroda (tehát legelőször is a mindenkori kormány, hogy bárki el ne tévedjen) nem állna olyan irdatlan befolyása alatt ezeknek a bűnszervezeteknek is..

Az izraeli, másodsorban orosz militáns kémszervezetek már a '90-es évek elejétől kezdve teljes állami (bűnügyi) fedezékben szaporodtak el. A takarítást a legfelsőbb politikai szinten az önmagát becsületesnek tartó, sajnos erkölcsileg valójában analfabéta Antall József Miniszterelnök Úr biztosította, akit zavart ugyan ezen szervezetek elterjedése, de azt képzelte, hogy nem tehet ellenük semmit. Ezt azért hitte így, mert nem államférfi és hős volt, hanem csak politikus. 1992 körül már a hatályos törvényekkel is szemben, külön állami engedéllyel járták az izraeli mágnások bűnbandái Uzi géppisztolyokkal Budapest utcáit - ahogyan egykoron Carlos is szabad utat kapott Todor Zsivkov elvtárstól, Bulgária legfőbb "szocialista" urától arra, hogy Szófia utcáin géppisztolyokkal hadonásszon -, és - visszatérve Magyarországra - bekebelezték az orosz zsidó ügynökökön - így Szemjon Mogiljevicsen (Szeva bácsin) keresztül - gyakorlatilag a teljes alvilágot és a budapesti vállalkozások tengerét. Olyan leplezetlen volt a Moszad tevékenysége már ekkor is, hogy a Miniszterelnöki Hivatal és a BM a titkosszolgálatokkal biztosított olyan engedélyeket izraeli, népszerű és közismert Moszados fegyverkereskedőknek, akik Izraelben a kormánytól kapták busás megbízásaikat, amilyen engedélyeket a világon senki nem kaphatott Magyarországon sem előtte, sem azóta.


1990-re már minden politikus és médiaember e házasságban tengődött, és eme házasságról hallgatott - ki pénzért, ki azért, hogy legalább életben maradhasson.
 

A parlamenti pártok a külföldi eredetű és hátterű kém- és maffiaszervezetek feloszlatásának és betiltásának szükségességét azért nem akarják belátni, mert Gyurcsány és Orbán Urak, valamint környezetük egyaránt vaskosan részesednek a politikai-anyagi juttatásokból. Antall József miniszterelnök egy egyébként nyilvánosságot is kapott magánbeszélgetésében úgy fogalmazott, hogy ugyan ki véd meg olyanokat, akik interpellálni akarnak a STASI és a Moszad üzleti érdekeltségeinek bármelyike miatt? A bérpolitikusok - márpedig másmilyen aligha akad - úgy vélik, hogy nem érdekük betiltani és feloszlatni ezeket a bűnbandákat, mert az egész politikai "elit" jól él belőlük/velük, továbbá hiába is keresnénk az erkölcsi gyöngyöket, amelyek motivációs tényezők lehetnének a maffia és az idegen eredetű, ellenséges titkosszolgálati tevékenységek releváns részét adó szervezetek eliminálására. A Fidesznél és Orbán Viktornál ugyan akad egy-kettő gyöngyöcske, de ott, ahol Izrael mindkét oldalon úr, a jobb és a bal pedig egyaránt szolga, hiába is vár bárki lényegesebb fordulatra.

 

Gyurcsány Ferenc és az izraeli In-Kal Security

Bevezetésképpen néhány idézet következzék a nemzetbiztonsági szervezetek, az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés összes képviselője, a Legfőbb Ügyészség, a Legfelsőbb Bíróság - annak is különösképpen Lomnici Zoltán elnöke -, valamint a média teljes apparátusának jogászrengetege számára az 1995. évi CXXV., a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény csupán egyetlen paragrafusának pontjaiból, mondjuk első leckének. Aztán érdeklődő fejtartással hallgassuk meg legelőször is Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr, Lominici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (Mazsihisz-) elnöke, aztán a Népszava, a Népszabadság és a Magyar Televízió "jogászainak" véleményezését az idegen őrző-védő cégek és az azokat futtató, magyar testvérharcosaik jogállását illetően:

5. § A Nemzetbiztonsági Hivatal

a) felderíti és elhárítja a Magyar Köztársaság szuverenitását, politikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvéseket és tevékenységet;

d) felderíti és elhárítja a Magyar Köztársaság gazdasági, tudományos-technikai, pénzügyi biztonságát veszélyeztető leplezett törekvéseket, valamint a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelmet;

e) ellátja a központi államhatalmi és kormányzati tevékenység szempontjából fontos szervek (intézmények) és létesítmények biztonsági védelmét;
[Vessük közbe: ez tehát nem a Moszad, sem a KGB feladata - ahogyan Gyurcsány Ferenc izraeli kémekkel "védi" a Miniszterelnöki Hivatalt, a minisztériumokat, valamint a hadsereg számos stratégiai bázisát és az MTV-t -, hanem a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatalé]

f) ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági védelmének, illetve ellenőrzésének feladatait;
[na most itt ugyanez a helyzet: az ellenőrzés és a védelem nem a Moszad és az orosz maffia feladata]

j) információkat szerez az államtitoksértés (Btk. 221. §) bűncselekményekre vonatkozóan;
[itt megintcsak erősen kilengenek a Miniszterelnöki Hivatal és Gyurcsány Ferenc Úr kapcsolata az In-Kal Security-vel mutatói].

Kíváncsian várjuk az elszánt nyomozás eredményét, végül is kit vesz elő a kormány vezette Nemzeti Nyomozóiroda vagy pl. a Legfőbb Ügyészség államtitoksértésért.


Rendőrség-történeti Múzeum

M.F.Á.

Előző cikk:
Háttér-információk a Magyar Gárdáról - Továbbá: miért jobbak a valódi kommunisták?
Lap teteje Következő cikk:
Putyin és a fenevadak - szolgálnak és végük;
Milyen személyiség Putyin - néhány szó a despotákról
   
 

web counter
web counter

(Molnár F. Árpád honlapja)
Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu