Vissza a főoldalra

HÍRHÁTTÉR
Hírek mögött a valóság
Elhallgatott hírek

 


Csaknem minden nap bővülő tartalommal!

!ÍRJON A HÍRHÁTTÉR FÓRUMÁBA!
...ahogyan a kecskeméti repülő laktanyában 2001-ben 150 kg marijuánát semmisítettek meg, melyeket a hangárakban neveltek és tároltak a vadászgépek kvázi közvetlen közelében, mégpediglen a Fidesz-kormány és annak miniszterelnöke, az ártatlanokat jobb- és baloldali szokás szerint üzleti alkuk szerint üldöző, az országot szanaszét osztogató és eltékozló Orbán Viktor orra előtt.

ºMP3

   

A Gárda és a rendszerváltozás: Lakitelkek, örök Fürök, örök módszerek;
Villámelemzés

2007-08-26.

Mit is várhatunk a Gárdától? Ehhez először is kérdezzük meg, kicsoda az a Für Lajos?

Két hívó szó ugrik be rögtön:

1. A lakitelki elsikkasztott rendszerváltás, ahol a KGB, a Moszad, a STASI és a BND a CIA-vel közösen, páholyból szervezte meg az ál-rendszerváltók ál-rendszerváltását,

2. Für Lajos, mint az ejtőernyősöknek 100%-osan utat biztosító, az előző rendszer bűnözőit felkaroló és megvédelmező, az olajbűnözést a hadsereg nem alacsonyabb, mint legfelsőbb pozíciójából szervező honvédelmi miniszter, aki a hadsereg bűnügyeiből menekülni vagy csak élni szándékozó katonatisztek ún. "öngyilkosságait" (lemészárlásait) tussolta el, nehogy kiderüljön a különböző politikai lobbik elkövetői bűncselekményeinek lajstroma, valamint hogy személyes kényelme egy jottányit se sérüljön.

Für Lajos, a jó káder, az álellenzéki, aki most újabb lakitelki csúcsán újra el akarja adni a szerencsétlen népnek, hogy ő tényleg rendszerváltozást akar. Vona, a gyenge és gyáva politikus, aki arról hírhedt, hogy minden politikai fogolytól és politikai üldözöttől messzire menekül, aki távirányítós bábeli kereskedelmi szokásairól hírhedt, ragyogó ürességgel mossa össze a lakitelki ál-rendszerváltó csúcstalálkozót Für Lajos mai napi és jövőbeni ál-rendszerváltásaival. Amely akkor nem jött létre - nem is jöhetett, hiszen káderekkel volt biztosítva a fellépés, mint most -, az most sem fog létre jönni. Ahogyan akkor voltak III/III-asok, most is vannak, csak ma már nem úgy nevezik őket, mint korábban.

Hogyan is ment egy politikai gyilkosság abban az időben, amikor Für Lajos Úr volt a Magyar Honvédség legnagyobb hatalmú ura?

Vegyük csak azt, hogyan szokott történni, amikor egy-egy nem ritkán magas rangú és sokat tudó katonatiszt nyaka körül szorul a hurok. Vagy a hadseregnél végzett nemzetközi kábítószer-kereskedelem, vagy illegális vagy titkolt államközi fegyverkereskedelem, vagy a hadsereg ma már egyre jobban ismeretessé váló gigantikus olajtározói és olajszőkítő telepei miatt, amelyek a telekamerázott és szorosan figyelt laktanyák területén lettek létrehozva, ahogyan a kecskeméti repülő laktanyában 2001-ben 150 kg marijuánát semmisítettek meg, melyeket a hangárakban neveltek és tároltak a vadászgépek kvázi közvetlen közelében, mégpediglen a Fidesz-kormány és annak miniszterelnöke, az ártatlanokat jobb- és baloldali szokás szerint üzleti alkuk szerint üldöző, az országot szanaszét osztogató és eltékozló Orbán Viktor orra előtt.

Gondoljuk csak el, hogy mint Kecskés nyomozótiszttel az ügyvédje tette, közlik Für beosztottjával az állami verdiktet, hogy vége a karrierjének, vége az életének. Öngyilkos lesz vagy megölik, választhat. A médiához hiába is fordul, hiszen "demokrácia" van. Ott a szolgálati fegyver, ami mindenképpen el fog sülni. A fejét mindenképpen át fogják lőni, csak éppen nem gumilövedékkel, ahogyan Gyurcsány Úrnál a turisták és a nyugdíjasok ellen szokás, hanem éles lőszerrel. Eztán az ügyvéd - az állam ügyvédje - távozik. Majd lesz másik kuncsaft, aki jól fizet.

Átvezettük a megtörtént példát: A katonatisztet még aznap délután átlőtt fejjel, holtan találják.

...

Kérdezzük meg: mit tehet ilyen esetben egy katonatiszt, aki sokszor nem is sejti, hogy délutánra halott lesz, mert nem közölték vele? Ha megtudja - volt így és lesz is így -, kihez forduljon? Talán az MDF ügyészségéhez? Á, dehogy, hiszen ott van a rendszerváltó-lakitelki Für Lajos honvédelmi - milyen védelmi(?) -, igen, honvédelmi miniszter. Olyan, mint a Vona a Gárdától, és olyan, mint a Für. Ja, hogy a Fürt már mondtam.

Vannak, akik ilyen esetekben igyekeznek a honvédelmi minisztertől segítséget kérni, de abban biztosak lehetnek, hogy nem fognak kapni semmiféle segítséget, hiszen a halálukról már pártegyezség született, így csak az üldözés lesz még erősebb és még szorosabb, mert onnantól, hogy beavatta a honvédelmi minisztert, felteszi a gyilkos is a kérdést: mi lesz, ha utóbb, a beosztott katonatiszt, honvédő halála után ez kiderül?! Mert van ám itt haza és bátorság, bátor és hősies kiállás, ha a saját érdekről és a saját zsebről van szó, lakitelki hazaárulásokkal és politikai foglyok eltiprásával egyben! De - visszatérve és folytatva - csaknem valamennyi halálra ítélt katonatiszt tudja, hogy amikor kimondják rá a halálos ítéletet, akkor az utolsó hely, ahová fordulhat, az a saját felettese, különösen a legfelsőbb vezető, a honvédelmi miniszter!

Még egyszer soroljunk csak a Für-féle lakitelki, majd honvédelmi "rendszerváltozás" gyönyöreiből, miért is húzódzkodik és menekül, és miért is távirányítózik Vona Gábor, a Valami Gárda lakitelkien hazafi és hős, bátor vezetője valamennyi(!) politikai fogoly és politikai üldözött megnevezésétől és felkeresésétől, a módszerek ismertetésétől, de még inkább, miért cselekszik így Für Lajos lakitelki honvédelmi miniszter, mert miféle hős, bátor és következetes rendszerváltó erőről van szó ismét, már megint, de ugyanazok esetében, de ugyanúgy:

- olajtelepek a hadseregnél,

- nemzetközi kábítószer-termesztés és kábítószer-kereskedelem a hadsereg bázisain,

- államközi fegyverkereskedelem, hol legális, hol teljesen illegális, saját zsebre történő (bizony gyakori ilyen esetekben a "családi okokból elkövetett úgynevezett "öngyilkosság", hogy ne kelljen a tanút kihallgatni),

- segítségnyújtás halmozott, ahány eset, annyi esetben történt elmulasztása, sőt, szervezett támadások a segítséget kérők és a politikai üldözöttek ellen (hát van itt aztán titkosszolgálat és ál-rendszerváltó külügyi haderők bőséggel!),

- a KGB utódszerve, az FSZB, a Moszad és a STASI, valamint a BND magyarországi terjeszkedésének és szervezkedésének, rablóprivatizációjának és piacfelosztásának nemcsak passzív nézegetője és boldog haszonélvezője, méghozzá miniszteri pozícióból, sőt honvédelmiből(!), de tevékeny résztvevője is(!): bratyi itt, bratyi ott, haver emitt, haver amott, de nem nagyobb barátok ezek sem, mint amilyenek a pártbűnözők között akadnak, hiszen senki a másikért egy lyukas garast sem ad, a pártfegyelmet senki meg nem sérti, hiszen semmi nem fontosabb nekik, mint a saját vélt pillanatnyi hasznuk, pénzük, a párttól kapott szóbeli dicséretük.

És a magyarok közben - rendőrök, katonatisztek, civilek - csak hullanak, csak hullanak, csak hullanak és hullanak.

És az ÖSSZES ELKÖVETŐ(!!!), DE MIND(!!!) állami és kiemelt pozíciókban, kinevezésekkel, a népvagyon fizetésein, ugyanazok, ugyanazokkal a népellenes módszerekkel, csak már a Fürök és Vonák haveri társaságaiban.

Hát ez volna Für Lajos Úr karrierje röviden, tőmondatokban, Vona Gáborral közösen, mint lakitelki rendszerváltók, akik felvették a harcot a legfőbb problémákkal, mármint a cigányokkal és az ország félmillió homoszexuálisával, mert azok közül talán 100-an kimentek az utcára tüntetni, és néhányuk még a fenekét is riszálta. Legalább 5-re rúgott az ország fenékriszáló civil és kapcsolatok nélkül élő, politikailag - a Fürökkel és a Vonákkal szemben - teljesen védtelen "rendzavaró"-inak a száma. De legalább a bűnözők köszönik, módszereikkel együtt megvannak, Vona fő támogatója, Orbán Viktor a száját nyalja, a Nógrádi Ádámok a börtönben rohadnak meg, a Pusoma Dénesek felakasztatnak, a Dénes Gábor rendőrtisztek - már megint az Orbán Viktor - "öngyilkosok" lesznek, a Gergényik - de már megint az Orbán Viktor - megjutalmaztatnak, a rendőrök, a katonák és a civilek - a jobbról és balról söpredéknek használtak - elhullanak. Hát így lesznek egy ország legnagyobb bajai és veszedelmei erkölcsi vona-kodás és aggály nélkül szőnyeg alá söpörve a halottak tömegével, az elhazudott rendszerváltozással, a sok ezermilliárdos sikkasztásokkal és politikai gyilkosságokkal, a börtönökben ülő, az Orbán Viktor részéről napi keresetért ártatlanul börtönbe juttatott Tánczos Gáborokkal együtt a szőnyeg alá söpörve, hogy a nép szemét újra kiszúrva, a tömegeket újra átejtve és elhitetve, megvakítva és félrehajtva a hatalom- és erőtől mentes cigányokkal és homoszexuálisokkal foglalkozzanak, míg ők, a régi-új bitorlók, a káderek és gyáva paraziták a hatalomért, a hírnévért és a pénzért újra tobzódhassanak, tovább rabolhassanak, tovább pusztíthassanak: hol?

Az NBH jobb oldali 1-es páholyában tovább üldögélve és újra helyet foglalva, élvezve a BND jobb 2-es és a kanadai titkosszolgálatok jobb 2-es fasiszta, hitlerista erőivel a kém- és bűnügyi szövetséget. Hol? A politikai üldözők szövetségében, ahol - ahogyan Szeszák Gyula olajügyész mondja az ún. "demokráciákról" - a "bandaháborúk" határozzák meg a piacot és azt, ki mennyit és mekkora szeletet kaparinthat meg abból. De valójában Egypártrendszer van. Egypártrendszer.

Hiszed még, hogy van választásod? Mondom akkor még egyszer, hogy dönthess, melyik kell:
- NBH, bal egyes páholy (ez az MSZP),
- NBH, bal kettes páholy (ez az SZDSZ),
- NBH, jobb egyes páholy (ez a Fidesz),
- NBH, jobb kettes páholy (ez a Gárda, a Für-vonat, a honvédelmi olajhalál-zsákutca).

Mindegyikhez lehet kapni Izraelt, FSZB-t és BND-t, na meg most újabban, a Gárda miatt felerősödve a kanadai titkosszolgálatot, annak is a legszélét, mégpediglen jobbról. Hogy tudjuk, miért van mindenki a helyén, miért lakik mindenki olyan jól, miért és hogy-hogy gazdagodik és gyarapodik, miközben a valódi és mindig elrejtett igazak hullanak... Egy csapat, egy Párt. Neve: A PÁRT. Káderek, rendszerről rendszerre ejtőernyősök. Új színek, új formák, de örök háttér. A szokásos bandaháborúk mellé pedig kapsz rizsát - mint a tömeggyilkos Jacques Chirac francia miniszterelnök úr óbégatta választási győzelmekor a szerencsétlen nép előtt: "Szabadság!" - és visított a nép az örömtől, mint George W. Bush WTC-s dadogásakor. "Egyenlőség!" - és visított Chirac tömeggyilkos elnök úr jogfosztott, lezüllő népe a gyönyörtől. "Testvériség!" - és visított a nép, az áldatlan, a megtévesztett, az örökké kegyvesztett, a kifosztott, a megerőszakolt, a cserbenhagyott. VALAMENNYIÜK RÉSZÉRŐL ELHAGYOTT!

Az elárult nép. Az elárult bolygó.

És az apró-cseprő ügyek: a korrupciós adó újabb elsikkasztott ezermilliárdokkal, amikből (ha nem kellene befizetni) milliomosak lehetnének az ország lakosai mind, beleértve a csecsemőket is! És ami a "demokráciáknak" nevezett pamfletekkel együtt jár: a halottak, a halottak, az újabb és az újabb halottak.

Vigyázz, Vona, a politikai üldözöttekkel! Már a gondolataik is fertőznek! Vigyázz, Für, te hentes gazember! Ahogyan főtisztekre és kicsiny, szerencsétlen sorkatonákra lövettél, most nem teheted meg egyetlen cigánnyal és egyetlen homokossal sem!

Gyurcsány Urat és sortüzes társai sorsát pedig - ha lehet ilyet mondani - még inkább bízzuk az Istenre.

Jó háborút a gyilkosok világszövetségének.
Jó bandaháborút. Az úgynevezett "demokráciák" logikája szerint.

A memóriafrissítő és ébresztő villámanalízist Molnár F. Árpád vetette képernyőre.

Kapcsolódó cikk: Piszkos játszma - A bandaháborúk logikája (Írta: Szeszák Gyula)
 

Előző cikk:
Globalizációs állami bűnözés - Az olajmaffia eredetéről és szervezettségéről
Lap teteje Következő cikk:
Kik irányították Budapest taxisait? ; Uzi géppisztolyok Magyarországon
 
   
 

web counter
web counter

(Molnár F. Árpád honlapja)
Kapcsolat: azoknezo@citromail.hu